Ma Júlia névnap van.
2026. 05. 22., péntek
Székesfehérvár most: 16°C, tiszta égbolt

Ikszelt a Vidi a Dinamo Kijevvel


Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE 0-0 -ás döntetlent hozott a magyar és az ukrán bajnoki listavezetők párharca a spanyolországi Marbellán. Az NB I -ben őszi első Videoton jól játszott, több helyzetet dolgozott ki mint nagynevű, válogatottak sorát felvonultató ellenfele a Dinamo Kijev, de a góllövéssel ezúttal is hadilábon állt.

Volt, hogy csak néhány centi hiányzott a találathoz, volt, hogy csak a felső léc mentette meg a kijevieket, de a lényeg: nem sikerült betalálnia Joan Carrillo vezetőedző együttesének, amely legutóbbi négy edzőmeccsén mindössze egyetlen gólra volt képes, ezen a területen tehát akad még tennivaló bőven a bajnoki rajtig.Ahogy a Lokomotiv Moszkva, úgy a Dinamo ellen is mezőnyben egyenrangú partnere volt jóval magasabbra taksált ellenfelének a Vidi. Sőt! Igazából az ukrán top-csapat örülhet a döntetlennek, mert bizony a fehérvári egyletnek volt több ziccere, Oliveira, Kovács és Nikolics is könnyen betalálhatott volna, ha kicsit nagyobb szerencséje van.Most sem sikerült, de majd csak állítanak az irányzékon Nikóék a Győr elleni tavaszi rajtig, illetve már azt megelőzően a tesztmeccseken is összejön néhány gól. Például egy újabb sztárgárda ellen, merthogy a „spanyol-hetek” lezárásaként a rendszeres BL -résztvevő orosz CSZKA Moszkva lesz Sándorék ellenfele kedden (február 17) délután.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.