Ma Júlia névnap van.
2026. 05. 22., péntek
Székesfehérvár most: 23°C, erős felhőzet

Székely is megbukott az Albánál


Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE Ahogy arra számítani lehetett, a folymatos eredménytelenség okán lemondott posztjáról a TLI-Alba Fehérvár kosárlabda csapatának vezetőedzője, Székely Norbert. A női vonalon korábban roppant eredményes szakember novemberben Marcel Tentertől vette át a 2013 -ban bajnokságot és kupát is nyert együttes irányítását, ám vele sem indult meg felfelé, sőt, az akkor még 5.-6. helyen álló gárda az alapszakasz végére lecsúszott a tabella 8. pozíciójába, így már ahhoz bravúr kell, hogy a középszakaszból a rájátszásba kerüljön, s ne az utolsó helyen.

A klub a szezon végéig nem keres új trénert, a szakmai munka irányítását az eddigi másodedzőre, Góbi Henrikre bízzák, aki az első edzőváltáskor, Székely érkezése előtt két -győztes- mérkőzésen már megbízott vezetőedzőként ténykedett a csapat mellett.A vezetők nem mennek el szó nélkül a játékosok teljesítménye mellett sem, az erre vonatkozó döntést már közölték az érintettekkel – írja weboldalán közleményében a klub.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.