„Kézműves örökségünk – Palotaváros” címmel szerveznek háromnapos programot a Rác utcai Mesterségek Házában, a Népi Kézműves Alkotóházak és Műhelygalériák II. Országos Hétvégéje keretében. Március 27-28-29-én, pénteken, szombaton és vasárnap kézműves mesterek tartanak különféle foglalkozásokat.
A Népi Kézműves Alkotóházak és Műhelygalériák II. Országos Hétvégéjét azzal a céllal rendezik meg, hogy minél szélesebb körben bemutassák a hagyományos kézművessséget őrző és tanító intézményeket, szervezeteket és közösségeket. Az országos kezdeményezés keretében a M-ART Egyesület tagjai és a Művészetek Háza szakkörvezetői tartanak foglalkozásokat a Rác utca 20. alatti Mesterségek Házában. Március 27-én, pénteken 17.00-20 óra között a hímző és a fafaragó műhely mesterei tartanak foglalkozást. Március 28-án, szombaton 10.00-20.00 óráig a kosárfonó, a csuhékosár-készítő, a szövő és a fazekas mesterek várják az érdeklődőket. Március 29-én, vasárnap 10.00-17.00 óra között a bőrművességgel lehet ismerkedni, illetve 13.00 órától játékkészítő műhelybe invitálják a gyerekeket.
Jó idő esetén a házban és az udvaron is zajlanak a foglalkozások. A programokra ingyenes a belépés. A részletes program: Bemutatkozik a szövő, a kosárfonó, a fazekas, a hímző, a bőrműves, a fafaragó, a csuhékosár készítő és a játékkészítő műhely is. ProgramMárcius 27.17.00-20.00 óra: Hímző műhely oktató: Gerebics Lajosné népművész Fafaragó műhely oktató: Láng György népművészMárcius 28.10.00-20.00 óra: Kosárfonó műhely oktatók: Kis Róbert, Tolvaj Csaba kosárfonó mesterek Csuhékosár készítő műhely oktató: Bárány Mara népi iparművész 10.00-13.00 óra: Szövő műhely oktató: Dr. Gulyás Antalné népi iparművész13.00-20.00 óra: Fazekas műhely oktató: Kováts Judit népi iparművészMárcius 29.10.00- 17.00 óra: Bőrműves műhely oktató: Sipos Tamás népi iparművész 13.00-17.00 óra: Játszótárs Játékkészítő Műhely oktatók: Sevella Zsuzsanna fejlesztőpedagógus, Gonda Emma