Az idei esztendőben a Bazilika teljesen megújul kívülről, aminek a kivitelezési munkáit két ütemben versenyeztette meg az egyházmegye. Az első és nagyon fontos feladat – melyen jelenleg dolgoznak a szakemberek – a tetőszerkezet hibás, megroggyant konstrukciójának a helyreállítása és a viszonylag kevés tönkrement faanyag cseréje. A tető héjazat, az-az a régi cserép már elbontásra került és az ácsmesterek jelenleg egyenként szedik szét a szarufa állásokat, amiket újra összeraknak és a helyükre emelnek.
A Bazilika tetőszerkezete egy több állószékes, hagyományos templomtető szerkezet, mely többször felújításra került már – mondja Csány Zoltán egyházmegyei főépítész. Erőforrás hiányában korábban csak kisebb javításokat végeztettek el a tetőszerkezeten. Sok helyen cseréltek ki fákat és túl sok ilyen javítás volt már a szerkezetben, ami miatt az megrogyott. Ahogy szépen lassan rogyott, úgy a szarufák a főpárkányra terhelték rá a súlyt, amik ugyan viszonylag erősen vannak megépítve, de nem erre lettek kitalálva.
Az ácsmesterek a hibás elemeket cserélik jelenleg és a csomóponti kötéseket úgy javítják ki, hogy azok biztosan tartsanak. Méterenként van egy-egy szarufaállás és fokozatosan haladnak egyikről a másikra. „A tetőfelújítással június 30-ig szeretnénk végezni és versenyeztetés alatt van a külső homlokzat felújítása, amire várhatóan mintegy tíz cég pályázik majd. A tervek szerint a homlokzatfelújtás is még ebben az évben véget ér és a Bazilika megnyugtató állapotba kerül majd.” Mennyiben más érzés egy olyan szakrális épületen dolgozni, mint a Bazilika? Egyrészt a munka jellegének lelkisége és egy olyan tetőszerkezet, mint a Bazilikáé nagyon különleges. Szeretem a munkámat, hiszen az egyházmegyén belül egészen más dolgozni. Minden templomnak – akárcsak a Bazilikának – van kisugárzása és egy ilyen épület tetejének a felújítása nem hasonlítható össze, például egy családi ház új tetejének építésével.
A Bazilika esetében is vannak olyan tetőrészek, melyeket sokkal egyszerűbb és gyorsabb lenne elbontani és újat építeni helyette, de nem eszerint gondolkozunk és mindent amit csak lehetséges megtartunk és visszahasználunk.