Nem ér ugyan nemzetközi kupaszereplést, de legalább győzelemmel búcsúzott a hazai közönségtől erre a szezonra az FKC női kézilabda csapata az NB I -ben. Bakó Botond vezetőedző együttese a középházi rájátszás 5. körében a Debrecent verte 27-22 -re, ezzel bebiztosította 6. helyét.
A meccs nagy részében biztosan vezető fehérváriaknál Tilinger 4(2), Shteriova 4, Hajduch 3, Emberovics 3, Csáki 3, és Tanabe 3 gólig jutott. A hajdúságiak végig futottak az eredmény után, nem volt most reális esélyük a pontszerzésre.Az első 4-be most sem sikerült bekerülnie, s végül az 5. pozícióról is lemaradt az FKC. Időszerű már egy alapos vérfissítés a keretben, mert az évek óta várt előrelépés nem jött most sem. Középszerű játékosokkal nem lehet megcélozni a dobogót. Pontosabban lehet, de továbbra is álom marad, sőt, még a korábban sokszor elért 4. hely is… Lesz dolguk a vezetőknek alaposan a nyári szünetben.