Ismét rangos viadalon szerepeltek Budapesten a Sport 11 Sportközpontban a FŐNIX Rock And Roll Sporttánc Egyesület formációi. Az I. Rock And Magic Kupa Országos pontszerző Akrobatikus Rock & Roll Versenyen a fehérvári központú klub két gyermek párosa és egy felnőtt kisformációja indult, s utóbbi fel is állhatott a dobogó 2. fokára, míg a legfiatalabbak 6. és 14. helyezésükkel ugyancsak szépen helytálltak az erős mezőnyben.
A FŐNIX SE elnök-vezetőedzője Benedek Dóra foglalja össze a legfontosabb történéseket:„A Children párosoknál Fürst Olivér és Pongrácz Lili, valamint Pisch Roland és párja Fürst Alízremekül szerpeltek a 18 indulóból álló mezőnyben. A selejtezők után Olivérék 5. helyen egyenes ágon kerültek a középdöntőbe, míg Roliék a 13. helyen álltak, így számukra a reményfutam következett. A második kör után a 11. helyre küzdötték fel magukat, így ők is továbbjutottak, ami fantasztikus eredmény újonc versenyzőinktől!A középdöntőben nagy volt a tét, hiszen hét páros bekerült a döntőbe, hét páros számára pedig véget ért a verseny. Roliék sajnos rontással táncolták harmadik körüket, így 14. helyen végeztek, Olivérék azonban 7. helyen betáncolták magukat a legjobbak közé. A döntős körben már mindenki saját zenéjére egyedül léphetett a színpadra. Olivér és Lili életük legjobb eredményét hozta, országos 6. helyezést értek el! Mindkét párosunk folymatos fejlődését mutatja, hogy versenyről versenyre egyre jobb helyezést érnek el! Nagyon büszkék vagyunk rájuk!Felnőtt kisformációban a Lipstick indult a FŐNIX színeiben. A táncosok előző országos harmadik helyezésük után, ismét bizonyítani akarták, hogy helyük van a dobogón. A 13 formációt felvonultató mezőnyben egyre erősebb csapatok kűzdenek meg a legjobb hétbe jutásért. A selejtezőt követően a Lipsticknek sikerült egyenes ágon, harmadik helyen bekerülni a döntőbe. Az utolsó körben még jobban odatették magukat felnőtt táncosaink, így egy hellyel feljebb lépve, egyértelmű pontozással a dobogó második fokára állhattak. Nagy gratulálció jár a csapatnak az országos ezüstéremhez!” – zárta beszámolóját Benedek Dóra.