Ma Dezső névnap van.
2026. 05. 23., szombat
Székesfehérvár most: 17°C, borús égbolt

Évzáró Rocky Gála

Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE Évzáró Rocky Gálát szervez a KID Rock and Roll SE Veszprémben, Székesfehérváron és Siófokon. A program során a fiatalok nemcsak tudásukat mérhetik össze, hanem látványos bemutatók is várják őket.

Az első Gálára május 30-án, 11 órakor kerül sor Veszprémben, a Vetési Gimnázium csarnokában, majd június 7-én 11 órától Székesfehérváron, a Köfém Klubházba, 17 órától pedig Siófokon a Beszédes Általános Iskola Sportcsarnokába várják a sportolókat. Putics-Bondor Virág, az SE elnöke szerkesztőségünknek elmondta, hogy az év végi versenyeken közel 600 gyerek mutatja majd be tudását. Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE
A programokon fellépnek a legjobb nemzetközi, illetve országos eredményeket elérő versenyzők is, akik színvonalas bemutatókkal szórakoztatják a közönséget. A Gálákon kiosztják a féléves ranglista-kupákat, s nem lesz hiány ajándékokban sem! Putics-Bondor Virágtól megtudtuk, hogy június 6-án Ljubjanaban táncolnak majd tanítványai a Világkupán, július 12-én pedig Riminiben kerül megrendezésre az EB és Világkupa, ahol szintén bemutatkoznak a KID Rock and Roll SE diákjai.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.