Ma Dezső névnap van.
2026. 05. 23., szombat
Székesfehérvár most: 24°C, erős felhőzet

A szépség kortalan – Péntekig lehet jelentkezni!

Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE Tizenharmadik alkalommal hirdették meg a Fehérvár Szépe – Fejér Megyei Hírlap Királynője versenyt. A rendezvény 2003 óta igazi fehérvári brand lett, és országosan ismert versennyé vált. A hagyományos programelemek mellett az idei év újdonsága, hogy az augusztusi döntőn megrendezik a Királynők találkozóját is.

Minderről sajtótájékoztató keretében számolt be Molnár Tamás tanácsnok és Elekes András, a Fejér Megyei Hírlap lapigazgató-főszerkesztője.
Az idei év elején Székesfehérvár Önkormányzata megvásárolta Óber László tulajdonostól a 2003-ban indult Fehérvár Szépe verseny védjegyének tulajdonjogát, és a Pannon Lapok Társaságával kötött szerződés értelmében a nagy múltra visszatekintő verseny főtámogatója és szervezője az elkövetkező tizenkét évben a Fejér Megyei Hírlap lesz. Elekes András, a megyei napilap lapigazgató-főszerkesztője az idei versennyel kapcsolatban elmondta: „Megőrizzük a rendezvény jellegét és menetrendjét. Ez mára egy igazi fehérvári brand lett. A verseny országosan is ismertté vált. Ezt jól mutatja, hogy az eddigi jelentkezők között a fehérváriak mellett csákvári, enyingi, móri, várpalotai, tatai, sümegi és kalocsai hölgyek is vannak. A másik érdekesség, hogy idén eddig jobbára a huszonéves korosztály érdeklődik a verseny iránt.” Elekes András hozzátette, ezen a versenyen nem csupán az önmagáért való szépség számít, hanem a kisugárzás, a harmónia, az intelligencia is. Az elődöntőre június 25-én 17.00 órakor kerül sor, majd az augusztusi döntőn sor kerül a Királynők találkozójára is.
Az elmúlt években tapasztaltak idén is folytatódnak, miszerint a megyehatáron túlról is érkeznek versenyzők. „Ezt szerencsésnek és sikeresnek tartom, hiszen ez egyértelműen azt mutatja, hogy az elmúlt 13 év alatt ez a verseny nemcsak lokális ismertségre tett szert. A Fehérvár Szépe versenyen indulni kihívást jelent.” – hangsúlyozta Molnár Tamás. A tanácsnok hozzátette, az eddig is sikeres verseny új lendületet vesz az idei évben. „Arra bíztatom a fehérvári hölgyeket is, jelentkezzenek bátran, hiszen ez több mint egy verseny. A fordulókat megelőzően olyan szakmai felkészítőkön vesznek részt, amelyeket később is hasznosítani tudnak. A verseny győztesére Fehérvár háziasszonyaként egy éven át fontos feladatok várnak.
Fehérvár Szépe – Fejér Megyei Hírlap Királynője versenyre június 19-ig várják a jelentkezéseket a fehervarszepe@plt.hu e-mail címen, illetve a Fejér Megyei Hírlap szerkesztőségébe az Ady Endre u. 15. szám alá, illetve a jelentkezési lapokat a Novotel Hotelben kihelyezett gyűjtődobozba is leadhatják.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.