Ma Dezső névnap van.
2026. 05. 23., szombat
Székesfehérvár most: 26°C, erős felhőzet

Harmonia Albensis

Hamarosan ismét gyönyörű muzsika csendül fel csütörtökönként Székesfehérvár templomaiban, hiszen július 23-án kezdődik a Harmonia Albensis. A négy alkalomból álló nyári koncertsorozatnak három fehérvári templom, a Szent Imre, a Felsővárosi Szent Sebestyén és a Ciszterci templom ad otthont július és augusztus folyamán. A templomi koncertsorozat keretében többek között Bach, Monteverdi, Mozart és Verdi művei is felcsendülnek.

Tizenharmadik alkalommal rendezik meg a Harmonia Albensist Székesfehérváron. A hangversenysorozatnak három fehérvári templom ad otthont. A Harmonia Albensis július 23-án, csütörtökön a „Bach 330 – A zene fejedelme” koncerttel indul. A Szent Imre templomban Tóka Ágoston, Junior Prima-díjas orgonaművész és ifj. Major István gordonkaművész szólaltatja meg a barokk zeneszerző műveit.„Zengjenek égi trombiták!” címmel július 30-án a Corpus Rézfúvós Kvintett ad hangversenyt ugyancsak a Szent Imre templomban, az esten Gabrieli, Monteverdi, Bach, Händel, Mozart és Verdi művei egyaránt megszólalnak.A székesfehérvári születésű operaénekesnő, Boross Csilla augusztus 6-án koncertezik a Szent Sebestyén templomban. A „Pietà Signore” című esten közreműködik az Alba Regia Szimfonikus Zenekar, a Primavera Kórus és az Alba Regia Vegyeskar, vezényel Medveczky Ádám Liszt- és Kossuth-díjas karmester.
A „Királyok és királynék” című esten, augusztus 13-án a veszprémi Mendelssohn Kamarazenekar hangversenye várja a közönséget a Ciszterci templomban. A zenekar művészeti vezetője Kováts Péter hegedűművész, aki szólistaként is közreműködik. Elhangzik Holst „Szent Pál szvit” című műve, Anton Sztyepanovics Arenszkij „Változatok egy Csajkovszkij-témára” című darabja, végül Felix Mendelssohn d-moll hegedűversenyét hallhatja a közönség.A Harmonia Albensisre jegyek és bérletek még válthatóak a Vörösmarty Színház jegyirodájában. A bérletet vásárlók 30 százalék kedvezménnyel válthatnak jegyet az augusztus 18-i Musica Sacra estre, amikor is világhírességek lépnek színpadra Székesfehérváron. A Nemzeti Emlékhelyen Puccini: Messa di Gloria művét Carlo Ponti Jr. vezényletével adja elő az Alba Regia Szimfonikus Zenekar és az Egyesített kórus, valamint Kálmándy Mihály és László Boldizsár operaénekes.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.