Ma Dezső névnap van.
2026. 05. 23., szombat
Székesfehérvár most: 26°C, szórványos felhőzet

Juve-tini a Vidiben?

Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE Az egyik olasz weboldal, a tuttomercatoweb.com indította el a lavinát, miszerint egy tehetséges, 19 éves Juventus focista köthet ki Magyarországon a Videotonban, majd az információt továbbgörgetve több hazai portál is megírta a hírt, ami persze még nem készpénz, hiszen senki sem jelentett be semmit.

Mindazonáltal az említett sportportál általában jól informált az olasz futball ügyeit tekintve, tehát valószínűleg nem alaptalan a dolog. Hogy aztán a guineai Alhassane Soumah kiköt-e Fehérváron, ez a következő napok kérdése. Az pedig méginkább, hogy erősödne-e vele a hazai aranyérmes…Önmagában már az hír, hogy a Juvéból igazol valaki Magyarországra, ám mivel a szóban forgó srác soha nem játszott a zebráknál a felnőtt csapatban, s az elmúlt szezonban is külcsönben másutt ténykedett – nem túl nagy eredménnyel -, azért jelzi, hogy nem éppen Pogba tehetségű spílerről van szó. Vele mindenképpen zsákbamacskát venne Bernard Casoni vezetőedző együttese.Elképzelhető, hogy éppen itt teljesedne ki és venne felívelő pályát a guineai, de az is, hogy éppen annyira lesz segítség a Vidinek, mint pl. a hasonlóan jó nevű csapatból és portugál utánpótlás válogatottként néhány éve idehozott Evandro Brandao, akinek még az NB I szintje is magas volt… Hiába játszott előtte a Benficánál és a Manchester Unitednél, piros-kékben szokszor csak törte a labdát, majd hamar túl is adtak rajta.Egyelőre azonban mindez találgatás, majd, ha leigazolja a Vidi, s a pályán láthatjuk a bajnokságban, netána BL-ben, akkor érdemes róla és kvalitásairól beszélgetni.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.