Ma Dezső névnap van.
2026. 05. 23., szombat
Székesfehérvár most: 23°C, szórványos felhőzet

BEMUTATTÁK AZ FEHÉRVÁR KC ÚJ JÁTÉKOSAIT

Elkezdte a felkészülést az új szezonra a Fehérvár KC. A klub ebből az alkalomból három új játékost mutatott be, köztük két kapust. Herr Orsolya Győrből, Sipeki Flóra Békéscsabáról érkezett a fehérvári kézisekhez. A légiós kontingens is bővült, a szerb válogatott balátlövőtől, Biljana Filipovicstól sok gólt várnak az FKC szakmai vezetői.

Tápai Szabinát, aki visszatért Fehérvárra, már korábban bemutatták, most pedig a legújabb igazolások kerültek fókuszba az előző idényben hatodik helyen végő kézilabda-csapatnál. A szezonkezdet alkalmából a célkitűzések is szóba kerültek. Balássi Imre klubelnök elmondta, a csapat megerősítése és az előrelépés motiválta az új igazolásokat, hiszen nem sikerült elérni a bajnoki célokat.
„A kapusposzt igazi erősségünk lesz, illetve régóta szerettünk igazi gólvágó átlövőt szerződtetni, ez most egy szerb válogatott személyében sikerült. Remélem, semmilen külső körülmény nem nehezíti majd a dolgunkat és elérjük a nemzetközi kupaindulást.” Bakó Botond vezetúőedző szerint a nyolchetes felkészülés célja, hiogy a szezon rajtjáig megfelelő állapotba kerüljön a csapat. „Zilahon, Dunaújvárosban és Vácon veszünk részt tornbán, komoly játékerőt képviselő csapatok ellen. Lesznek egyéb edzőmeccseink is, többek között a Hypo ellen. Olyan szintre akarjuk hozni a csapatot, hogy a végén a legkisebb nüanszok se hiányozzanak, és elérjük a céljainkat.”
A másodedző, Siti Bea kiemelte, hogy az edzői elképzelésekhez, a játéktrendszerhez gyorsan alkalmazkodni tudó, egységes és vezéregyéniségeket is felvonultató keret kialakítása a cél, amelyből eredményes, ütőképes csapat építhető. A város képviseletében Mászáros Attila volt jelen a tájékoztatón. „Szerencsére nincs uborkaszezon, mindig van mire figyelnünk, így a kézilabdázókra is. Köszöntöm az új játékosokat, érezzék nagyon jól magukat Székesfehérváron. Nagyon fontos, hogy a női klézilabda tartsa az elmúlt évek színvonalát, hiszen az utánpótlás számára kellene a példaképek. Továbbra is a négy kiemelt sportág közé tartozik városunkban a kézilabda.” Herr Orsolya, a válogatott kapusa elmondta, több szempont is szólt új csapat mellett. „Itt játszik a testvárem, a csapat mindig szimpatikus volt. Több szerepre vágytam, ezért is jöttem.”
Szintén vágyik a játéklehetőségre Sipeki Flóra, aki Békéscsabáról érkezett, akinek több korábbi játékostársa és volt edzője is az FKC-ben szerepel. „Ismerem Botond munkáját, Sugár Tanmea kapousedzőről is sok jót hallottam. Minden adott fejlődésemhez, ezért is döntöttem Fehérvár mellett” – mondta a 24 éves kapus. Biljana Filipovics-Bandelier világbajnoki ezüstérmes, több évet Franciaországban lehúzó szerb átlövő, mostantól a Fehérvár KC igazi erőssége lehet. „Jól jött a váltása lehetőságe, közelebb kerültem szülővárosomhoz, Belgrádhoz. Ismerem a bajnokságot, tudom, hogy igazi kihívás lesz itt játszani. Tudom, hogy jól fogom érezni magam, szeretném itt befejezni a pályafutásomat” -árulta el a francia férje nevén játszó átlövő, aki még egy vagy két évet szeretne a pályán tölteni. A klubelnök teljesnek nevezte a keretet, további erősítés nem várható. Az esélyeket illetően Bakó Botond annyit mondott, egyéni és csapatjáték tkintetében is erősödhet az FKC, a riválisok keretének ismeretében elvárható, hogy a csapat bejusson a legjobb négy közé a bajnokságban.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.