Ma Dezső névnap van.
2026. 05. 23., szombat
Székesfehérvár most: 21°C, tiszta égbolt

Diákok segítenek a Balatonnál

Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE A középiskolások kötelező 50 óra közösségi szolgálata teljesítése céljából egyre gyarapodik a rendőrséggel együttműködő oktatási intézmények száma. A bűnmegelőzés szerepe az utóbbi években egyre hangsúlyosabbá vált, és éppen ez az a terület, amelyen egy rövid szakmai felkészítést követően, a diákok is értékteremtő tevékenységet tudnak végezni. Feladatuk elsősorban az információátadás, a vagyonbiztonságot fenyegető veszélyekre való figyelemfelhívás.

A veszprémi Vetési Albert Gimnázium 7 diákja tegnap a balatonalmádi Wesselényi Strandon, illetőleg annak autóparkolójában teljesített szolgálatot. Feladatuk a gépkocsifeltörések és a parton őrizetlenül hagyott (törölköző alá „rejtett”) értékek megóvása volt.
Míg a diákok többsége általában ugyanazon településen végzi munkáját, addig a „vetésisek” különlegessége az, hogy őket a rendőrök mindig azokon a helyszíneken „vetik” be, ahol a pillanatnyi helyzet ezt leginkább szükségessé teszi. Az idegen nyelveket is jól beszélő fiatalok segítségét a turisták mindenütt szívesen fogadják. – tájékoztatott a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.