Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE Fogadalmat tettek a grúziai Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF) szereplő magyar csapat tagjai, köztük a székesfehérvári ARAK két kiváló tehetsége. Dr. Nagy Zsigmond, a tbiliszi magyar csapat vezetője kiemelte, érmek tekintetében nincs előre megfogalmazott elvárás, csupán annyi, hogy minden versenyző a lehető legjobbat hozza ki magából.
A Magyar Olimpiai Bizottság nemzetközi igazgatója aláhúzta, ilyen sportolói létszámban, 81 fővel még nem képviseltettük magunkat a multisporteseményen, ami sokat elárul a magyar sport erejéről.Az első nyári EYOF-nak 1991-ben Brüsszel adott otthont, Grúziában már a tizenharmadik kiadást rendezik meg – hogy aztán a tizennegyediken 2017-ben Győr lássa vendégül Európa legjobb fiatal sportolóit. A július 25. és augusztus 1. között tartandó multisportesemény programjában kilenc sportág szerepel: atlétika, kerékpár, kosárlabda, kézilabda, tenisz, judo, torna, úszás és röplabda. Magyarország csupán röplabdában nem képviselteti magát.A (közel)múlt kötelezi a mieinket: két éve Utrechtben a negyedik helyen zártunk az éremtáblázaton 8 arannyal, illetve 3-3 ezüsttel és bronzzal, csupán Oroszország, Nagy-Britannia és Franciaország előzött meg minket – írja a mob.huAz atléták 16 fős csapatában két ARAK Utánpótlás Akadémiai versenyzőért, Mátó Sáráért és Deák Mártonért is izgulhatunk. Mindketten 400 méteres gátfutásban állnak rajthoz. A fehérvári versenyzők szeretnék megjavítani egyéni csúcsukat! – tájékoztatott Tölgyesi Előd szakosztály vezető.