Ma Dezső névnap van.
2026. 05. 24., vasárnap
Székesfehérvár most: 17°C, tiszta égbolt

FEHÉRVÁRI FIATALOK AZ V. SZÉKELYFÖLDI VERSTÁBORBAN

Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE A Fehérvári Versünnep döntősei is részt vesznek az V. Székelyföldi Verstáborban. Az egy tucat fehérvári döntős mellett Csíkországba néhány „öreg” versünnepes fiatal is ellátogatott, akiknek szerepe a tábor előkészítése és lebonyolítása. A Székelyföldi Verstábor szellemi irányítója Kubik Anna Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész. A tábor július 28-án kedden gálával zárul.

Kubik Anna művésznő elmondta, hogy minden alkalom újabb és újabb csodákat szül, ezért már eleve újnak tekintik a találkozást minden évben. Az idei tábor már két nappal a tábornyitás után meglepetéseket hozott; talán az első oktató óra volt a legárulkodóbb, ugyanis tánclépéseket tanultak a diákok népzenére.
Szintén a fiatalok fejlődését segíti Rubold Ödön színművész, aki szerint az eddigi négy verstáborban is válogatott fiatalok jöttek össze, hiszen már korábban megmérettek valahol, s érdemelték ki, hogy itt lehessenek Csíkcsomortánban, de az idei fiatalok különösen tehetséges, mélyérzésű, nagyon tehetséges csoportot alkotnak. A táborban a fehérvári verselőkön kívül vannak Felvidékről, Kárpátaljáról, Vajdaságból és természetesen Erdélyből jött fiatalok is.
A fehérváriak táborozását Székesfehérvár Önkormányzat segítette, míg a határon túli magyar fiatalok utazását a Nemzetstratégiai Kutatóintézet támogatta, és e támogatásoknak köszönhetően az öt országból érkező magyar fiatalok mind otthon érzik magukat Csíkországban, a székelyek segítségével. A harminchat táborlakó programjai zsúfoltak, hiszen az oktatásokon, képzéseken túl már jártak az ezeréves határnál, kirándultak a Paparatásban, Gyimesben. Részt vettek táncelőadáson, és a helyi székely fiatalokkal táncmulatságon is.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.