Ma Eszter névnap van.
2026. 05. 24., vasárnap
Székesfehérvár most: 19°C, szórványos felhőzet

Magyar Öregcserkész Találkozó Székesfehérváron

XXI. alkalommal szervezik meg a nagy hagyományokkal rendelkező Magyar Öregcserkész Találkozót. A rangos eseménynek idén Székesfehérvár lesz a házigazdája augusztus 13-16. között. A négynapos programra mintegy negyven fő érkezik a városba az országhatáron innen és túlról: Erdélyből, Felvidékről és Délvidékről. Az esemény a Kaszap István Emlékévhez kapcsolódik.

A Magyar Cserkészszövetség minden évben megrendezi a Magyar Öregcserkész Találkozót. A szépkorú cserkészek tiszteletére szervezett programot évente más-más helyszínen tartják meg, mely kiváló lehetőséget biztosít a résztvevőknek, hogy találkozzanak egykori és mai csapattársaikkal. A közösségi találkozók tovább erősítik a magyar cserkészet jelenét és jövőjét. Idén augusztus 13-16. között Székesfehérvár ad otthont a rangos eseménynek, amely a Kaszap István Emlékévhez kapcsolódik. A találkozón az előadások és beszélgetések mellett a helyi nevezetességekkel ismerkednek meg a résztvevők, valamint bekapcsolódnak a Székesfehérvári Királyi Napok ünnepi rendezvénysorozatába is.
A XXI. alkalommal szervezett találkozó hivatalos megnyitója 2015. augusztus 13-án, csütörtökön 16.30 órakor kezdődik a József Attila Középiskolai Kollégium kertjében, ahol a Magyar Öregcserkész Találkozó résztvevőit Mészáros Attila, Székesfehérvár alpolgármestere köszönti. Augusztus 14-én, pénteken Tóth Tamás plébános tart előadást Kaszap István életéről, majd bélyegkiállítás nyílik, ezt követően koszorúzással tisztelegnek Kaszap István emléke előtt. A belvárosi séta végén augusztus 14-én, pénteken 15.00 órakor dr. Cser-Palkovics András polgármester fogadja a cserkészeket a Városháza Dísztermében.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.