Ma Eszter névnap van.
2026. 05. 24., vasárnap
Székesfehérvár most: 28°C, tiszta égbolt

Gőzerővel készülnek az új szezonra a szinkronkorcsolyások

Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE Az augusztus végén tartott hagyományos edzőtáborral kezdte el a felkészülést a 2015/16-os szezonra a Székesfehérvári Curling Egylet Szinkronkorcsolya Szakosztálya. Az egyhetes edzőtáborozás során főként az alapozásra fektettek nagy hangsúlyt mind az alapkorcsolyázó technikák, mind pedig a kondíció terén. A szakosztály minden korosztályból várja az érdeklődők jelentkezését, akik a jól megszokott baba-mama, kezdő, haladó és felnőtt csoportokban próbálhatják ki magukat a jégen.

A nyári pihenő után szeptember elejétől újult erővel és rendszeres edzésekkel készül a következő szezonra Székesfehérvári Curling Egylet Szinkronkorcsolya Szakosztálya. A szakosztály vezetőinek terve szerint minden korosztályban szeretnének csapatokat indítani az idei versenysorozatban. Az elmúlt évek bevált módszereihez hasonlóan idén is nagy hangsúlyt fektetnek az utánpótlás-nevelésre, melynek keretében nagy örömmel várják a már korcsolyázni tudó 6 és 14 év közötti lányok jelentkezését Siáginé Varga Vera vezetőedzőnél.

A fiatalok versenyeztetésén túl a szakosztály kiváló lehetőséget biztosít a húsz év feletti korcsolyázni szerető fiatalok sportolására is. A verseny-együtteseken kívül a szakosztály a szabadidős kategóriában is indít csapatokat. A szabadidős csoport népszerűségét és eredményességét mi sem bizonyítja jobban, minthogy a Székesfehérvári Curling Egylet Szinkronkorcsolya Szakosztály rekreációs felnőtt csapata az elmúlt években már több nemzetközi versenyen is kiválóan helytállt.

Érdekesség, hogy a Korisuli tanfolyamok 2015. szeptember 8-tól már a jól bevált csoportokkal, új és mindenki számára elérhetőbb időpontokban folytatódtak. Az érdeklődők keddenként 17.00-tól 18.00 óráig, valamint szombatonként 09.00-től egészen 10.00 óráig élvezhetik a közkedvelt téli sportág örömeit. A szervezők várnak minden kedves korcsolyázni vágyót a baba-mama, kezdő, haladó és felnőtt csoportokba! Érdeklődni a +3670/9451-561-es számon vagy a siagi@curlingegylet.hu e-mail címen lehet.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.