Ma Ábrahám névnap van.
2026. 08. 16., vasárnap
Székesfehérvár most: 29°C, szórványos felhőzet

A Kákics zenekar az I. világháborúval együtt vonul be a Levéltárba

Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE Két műsort is ad a Kákics =enekar 2015. szeptember 20-án a Levéltárban, azon a helyen, amely a Kulturális Örökség Napjai jóvoltából egész hétvégén nyitva lesz, s feltárja legrejtettebb szegleteit is a látogatóknak. A programokkal az I. világháború centenáriumára is emlékeznek.

A Kákics legénysége és Gula Miklós néptánc pedagógus együtt tart majd játékos táncházat szeptember 20-án, 15.00 órától a gyermekek számára. A hadba hívó, toborzó dalok javát az 1848-49-es szabadságharcból kölcsönzik, hiszen az I. világháborúban, annak is főként a kezdeteiben, ’48-as dalokat énekeltek a magyarok. A zenekar és Gula Miklós régóta érlelt közös produkciója a gyerekek játékos toborzása, rendszeresen járnak óvodákba és alsó tagozatos diákok közé a műsorral, hogy ezzel is fogékonyabbá tegyék őket a történelemre, a hazaszeretetre. Az egyórás foglalkozás során a gyerekek táncokat és dalokat tanulnak, megismerik a verbuválás menetét, sőt játékosan ugyan, de a lovaglás és a kardvívás fortélyaiba is beletanulnak, s tréfás huszáresküt is tesznek majd. Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE
Fontos részlet, hogy a verbuválás teljes jogú szereplői lesznek a lányok is, ahogy fogalmazott Gula Miklós, „nem állítják félre őket, ők is 100 százalékban részei az eseménynek.” Már csak azért is, mert a dramaturgia sok időt szentel a falvakból, lányoktól, asszonyoktól elszakadásnak csakúgy, mint a harcok utáni hazatérést ünneplő önfeledt mulatságnak. A táncház végén a résztvevők személyre szóló obsitlevelet kapnak, amellyel a Levéltár kapuján túl is hirdethetik rátermettségüket. A toborzás után sem pakolják el hangszereiket a Kákics zenekar tagjai, mondta el Tárnok Ákos, a zenekar vezetője, ugyanis 16.30 órai kezdéssel a Ferenc Jóska fújatja a trombitát… című koncertjüket játsszák el. Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE
Az előadás a történelem eseményeit pontosan végigkövetve, de az egyén sorsán át mutatja be a nagy háború történéseit. A zenészek a különböző tájegységekre jellemző hangszereken szólaltatják meg a dalokat. A zenei összeállítások között a frontkatonák feljegyzéseiből, leveleiből olvasnak föl részleteket. A műsor I. világháborús fényképek kivetítésével hozza még közelebb a ma emberéhez a százéves eseményeket. „Megkapó tapasztalni a dalokon keresztül áradó erőt, amely a száz évvel ezelőtti magyar katonák bátorságáról, életerejéről és kitartásáról tanúskodik. Joggal emlékezhetünk rájuk büszkén.” Ezt még Görög István, a pákozdi Katonai Emlékpark ügyvezetője mondta összesűrítve gondolatait a pákozdi előadás után. Az MNL Fejér Megyei Levéltárában a Kulturális Örökség Napjain egy az I. világháborút tematizáló kiállítás is megtekinthető lesz. Dr. Czetz Balázs főlevéltárostól tudjuk, hogy Fejér megyéhez köthető kordokumentumokat, a harcokra jellemző szuronyokat és lőszereket láthatnak majd a látogatók, illetve egy végül el nem készült székesfehérvári gyalogsági laktanya tervdokumentációját is. Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE
A kiállítási tárgyak között egy 1908 mintájú császári és királyi egyenruha is szerepel. A közönség mindkét napon részt vehet az óránként induló, szakemberek vezette épületbejárásokon is. A nemrég felújított klasszicista épületegyüttes rejtett, máskor nem látogatható zugait is bejárhatják ez alkalommal a 19. századi pincétől kezdve egészen a modern levéltári raktárakig. A rendezvény helyszíne: MNL Fejér Megyei Levéltára, Székesfehérvár, Szent István tér 2-3.

Ideje: 2015. szeptember 19-20.

Szeptember 20. 15.00 óra: Már minálunk verbuválnak (gyermekprogram, táncház)

Szeptember 20. 16.30 óra: Ferenc Jóska fújatja a trombitát… (a Kákics zenekar műsora)

Épületvezetések: szeptember 19. (szombat) 10.00-17.00 óra és szeptember 20. (vasárnap) 10.00-15.00 óra között

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.