Ma Karácsony névnap van.
2025. 12. 25., csütörtök
Székesfehérvár most: 2°C, erős felhőzet

Biztos, hogy a cukortól lesz édes az élet?

Karácsony környékén ritkán látni olyan asztalt, amely ne roskadozna a habos-babos süteményektől. Sőt, a karácsonyfa se ússza meg pár zacskó műszínű – vagyis mesterségesen túlszínezett – habcsók és néhány kiló szaloncukor nélkül. Amit ugye illő is elfogyasztani: „Ha már úgyis megvettük, nem dobhatjuk ki!” – felkiáltással, és még akkor is nyelünk, amikor pedig érezzük, hogy serceg a cukor a fogunk alatt, és a tömény édes íz már túlzottan ingerli az érzékszerveinket – sőt, egy idő után kifejezetten irritálóvá is válik. Nézzük hát meg, mennyi, s milyen típusú cukorra van szüksége szervezetünknek?

A fenti idézettel valószínűleg sokan nem értenek egyet: egyrészt önigazolásból, hogy maguknak is megmagyarázzák, miért van szükségük cukorra, másrészt csupán vitatkozási kedvből, mert aki unatkozik, és nincsen kellő ismerete egy adott témát illetően, az hajlamos gyorsan ellent mondani, megcáfolni (hiszi ő – valójában azonban nem ellen-igazol, csupán téveszméket helyez egymás mellé, és azokat kántálja szakadatlan, miközben bőszen bólogat is saját magának hozzá) – esetlegesen támadni. Azért, hogy a cukor témakörét tényleg precízen járjuk körül, megkértem egy kedves barátomat, Dr. Schweig Györgyöt, aki e téma nagy szakértője, táplálkozás- és életmód tanácsadó, hogy legyen segítségemre a cukor és hatásainak bemutatásában. Gyuri emlékeztetett rá, hogy ha az „édes életről” beszélünk, akkor sok embernek a süti és csoki hegyek jutnak eszébe, s nem is alap nélkül! Az édesség mindig is a jólét szimbóluma volt, és a mai napig is az. A legdrágább csokoládék ára akár a 200-300.000 Ft-ot is elérheti, de van 1,5 millió dolláros csokoládé is!



A süteményekkel természetesen ugyanez a helyzet.



Egy közös van minden „normál” édességben – a minőségétől függetlenül – és ez pedig a cukor. Mégpedig nagy mennyiségben és szélsőséges reakciókat kiváltva az emberi szervezetből. „Az én kislányom 4 évesen lett diabéteszes, aminek köszönhetően az addigi táplálkozással és anyagcserével összefüggő vizsgálódásaim intenzíven a finomított szénhidrátok felé is fordultak” – mesélt a „kezdetekről” György, majd kifejtette, hogy az öt „fehér halál” közül az első a cukor (finomított cukor, finomított só, fehér liszt, fehér rizs, a tej és tejtermékek ezen csapat kétes hírű és rendszeresen kutatott tagjai). A cukorbetegek annyiban különböznek az egészségesnek tűnőktől (ma nagyon ritka a teljesen egészséges gyerek és felnőtt), hogy kiválóan tesztelhetőek rajtuk a különböző élelmiszerek által kiváltott anyagcsere folyamatok. Amit ők nem ehetnek meg, azt valójában mások sem fogyaszthatnák el, hiszen az mindannyiunk szervezete számára szélsőséges terhelést és betegségeket jelent, csak éppen a cukorbetegek esetén ez látványos és folyamatosan kezelendő a teljes gyógyulásig. Ezért azután erre mindenkinek nagy figyelmet kellene fordítania és az iskolában tanítani, a cukoripar nyilvánvaló gazdasági érdekei ellenére. Egy kicsit az elején kezdve tudnunk kell, hogy a cukor soha nem képezte az emberiség alapvető élelmét. A cikk folytatása elolvasható az alábbi linkre kattintva:https://fmc.hu/2016/12/15/cukor-edes-gyilkossag-felsofokon?fbclid=IwY2xjawHZ_FRleHRuA2FlbQIxMQABHf-oLtrtGGu7LtXhql9yOtrrnWjmpzlFGSiRrgorDJADGdjKuA562xlkAg_aem_HWc9zZ9fcN05xjrNzQEcjA

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.