A 2016-os Eb-részvétel óta még minimális sikerélménye sincs a magyar labdarúgó-válogatottnak, váratlan vereségek „világutolsó” csapatoktól, gyenge produkciók és sokszor lagymatag hozzáállás jellemzi vesszőfutását.

Bernd Storck után újabb külföldi tréner, a belga – korábban több alakulatnál jó eredményeket elérő – Georges Leekens ült le a tüzes magyar kispadra, ám eddig ő sem tudott csodát tenni, sőt, negyedik meccsén harmadszor kapott ki nemzeti együttesünk. Igaz, a minket 2-1-re legyőző ausztrálok vb-résztvevők, magasabban jegyzett alakulat, mint a miénk, ráadásul éppen ellenük játszott a legjobban a Leekens-gárda. Van tehát halovány remény, mert amit ma láttunk – főleg az első félidőben – válogatottunktól, az legalább igazi focira hasonlított, s akár 2-3 góllal is vezethettünk volna a szünetben. A ziccerek azonban nem mentek be, aztán a folytatásban Dibusz belepkézett egy nem túl acélos lövést, majd miután egy öngóllal egyenlítettünk, jött az utolsó pillanatokban Kádár, aki szintén saját kapujába talált, így ment el a hajó 2-1-re. Ebből azonban lehet talán építkezni, ezért a produkcióért nem kell szégyenkezni. Ugyanakkor ennek a javuló produkciónak csak akkor lesz értéke, ha szeptemberben a Nemzetek Ligájában Finnországban, majd itthon a Görögök ellen jönnek a jó eredmények is. Egyébként fabatkát sem ér. Van még 3 hónap, addig már nem lesz meccsünk, viszont klubszinten az EL-ben, BL-ben sok játékosunk „élesítve” lesz a korai kezdés okán, ami akár még előny is lehet a riválisokkal szemben.