Ma Eszter névnap van.
2026. 05. 25., hétfő
Székesfehérvár most: 19°C, borús égbolt

Víz és klímaváltozás – rajzon, fotón, versben és agyagba öntve

Mintegy hatszáz alkotás érkezett a víz világnapi pályázatra, amelyet idén a Fejérvíz Zrt. a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatósággal közösen hirdetett meg. A víz világnapjához kapcsolódó irodalmi és képzőművészeti pályázat idei mottója: Víz és klímaváltozás.

Immár 26. alkalommal hirdette meg a Fejérvíz Zrt. a víz világnapjához kapcsolódó alkotói pályázatait a Közép – dunántúli Vízügyi Igazgatósággal közösen, amelyhez csatlakozott a megye jónéhány társszervezete is. AZ ENSZ 1993-ban március 22-ét jelölte ki a víz világnapja dátumaként, melynek célja, hogy gondolkodásunk középpontjába kerüljön ez a nélkülözhetetlen természeti kincs. E jeles nap minden évben más és más nézőpontból hívja fel figyelmünket a víz alapvető szerepére. A tavaszi események üde színfoltja minden évben az a nagyszabású kiállítás és irodalmi délután, amelyet a Székesfehérváron és a megyében élő gyermekek alkotásaiból rendeznek. Az idei évben a tavasz eljött, ám a kiállítás megnyitójára és a díjátadóra a jelenlegi helyzet miatt egy kicsit várni kell, de a szerevezők ígérik, mindenre sort kerítenek majd az ősz folyamán. Közel hatszáz alkotás: rajz, fotó, kerámia, vers és mese érkezett az idei felhívásra, amelyet Víz és klímaváltozás jelmondattal hirdettek meg. A kiírók igen fontosnak tartják a jövő nemzedékének környezetvédelmi nevelését, hogy gyerekek figyelmét rá kell irányítani közvetlen és szélesebb környezetünk környezetvédelmi kérdéseire, problémáira. A beérkezett pályaművek jól tükrözik a gyermekek, a pedagógusok és a szülők felelősségteljes gondolkodását. A mintegy 400 képzőművészeti alkotást Szegedi Zoltán művész-tanár, Zsebők Lajos, Németh Tímea és Katonáné Lőrinczy Mária értékelte, külön kategóriákba sorolva a művészeti és nem művészeti tagozatos általános iskolák alsós és felsős diákjait. Az idén sok kerámiát is kaptak, ezeket külön bírálták. A fotópályázatra idén kevesebb kép érkezett, így ott nem hirdettek helyezéseket. Az irodalmi pályázatra közel 130 pályamű érkezett, amelyeket Kóbor István tanár zsűrizett. A legjobb felkészítő tanár elismerést idén a Munkácsy Mihály Általános Iskola irodalmat oktató pedagógusai kapták, mivel nagyon sok és színvonalas pályamunkát küldtek be diákjaik. A kiírók ezúton is szeretnének megköszönni a gyermekeknek a sok szép és színvonalas pályamunkát, a pedagógusoknak a felkészítést és a zsűrizésben évek óta résztvevő Szegedi Zoltán és Kóbor István kiemelkedő munkáját.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.