Ma Eszter névnap van.
2026. 05. 25., hétfő
Székesfehérvár most: 20°C, borús égbolt

2020-ban online városi ballagással búcsúztak a végzősöktől

19 iskola 83 osztály 1814 diákja ballag idén Székesfehérváron – közülük 1421 érettségiző és 393 szakközépiskolás tanuló fejezi be középiskolai tanulmányait. A koronavírus-járvány számos hagyományt megváltoztatott, így a városi ballagást is rendhagyó módon online, szűk körben a Városháza Dísztermében tartották.

Székesfehérvár polgármestere köszöntötte a végzős diákokat, akiknek nevében Csüri Fanni Noa búcsúzott. Ebben az évben valamennyi ballagó nevében egy közös szalag készült, amelyet Füreder Balázs végzős Deákos fiatal kötött fel a városzászlóra. A szekesfehervar.hu honlapon és a Fehérvár TV adásában többezren kísérték figyelemmel az eseményt.

A Városháza Dísztermében elsőként dr. Cser-Palkovics András polgármester köszöntötte a végzős diákokat, tanáraikat és szüleiket kiemelve, hogy a rendkívüli helyzet alkalmat ad arra is, hogy erőt merítsünk belőle. Kiemelte, országosan is egyedülálló az a városi ballagás, amely évtizedek óta jellemzi Székesfehérvárt. Hozzátette, hogy a hagyományos ünnepség megtartására most nincs lehetőség, de megfogadták, hogy a tradíció ennek ellenére sem szakadhat meg, elsősorban azért, hogy a város idén is kifejezze tiszteletét a város diáktársadalma és tanáraik, szüleik előtt.

„Fehérvár egy büszke diákváros, egy olyan diákváros, amely büszke iskoláira, és azokra a fiatalokra, akik a fehérvári iskolákba jártak és járnak!” – emelte ki Székesfehérvár polgármestere, aki szólt arról is, hogy a ballagók nemcsak a város diákhangulatának megteremtéséhez járultak hozzá az elmúlt években, hanem a tehetségkutató programok kapcsán számos fehérvári diák mutatta meg azt, hogy miért is hihetünk egy szép jövőben és miért gondolhatjuk úgy, hogy a végzős fiatalok felkészültek: nem csak az érettségire és a szakmai vizsgákra, hanem arra is, ami az azt követő években vár rájuk. Cser-Palkovics András polgármester külön megköszönte az elmúlt hetek odafigyelését, összefogását, ami „nem volt könnyű senkinek, sem a diáknak felkészülni az érettségire, sem tanárnak felkészíteni a diákokat, sem pedig a szülőknek, akik a háttér biztonságát nyújtották számotokra.”

A polgármester ünnepi beszédében megerősítette, hogy egy meglepetéssel még készül a város az idén ballagóknak, és hogy otthonukként mindig visszavárja őket Székesfehérvár, miközben álmaik megvalósítására buzdította a hivatást választó fiatalokat. „Ez a város mindig legyen az otthonotok, ide mindig hazatérhettek. Ha máshová sodor az élet benneteket, akkor is gyakran gyertek haza, vagy döntsetek úgy, hogy az egyetemi évek után Székesfehérvárt választjátok magatok és családotok otthonának.”

A végzősök nevében Csüri Fanni Noa, a Szóval győzni döntőse búcsúzott. Arra hívta fel a figyelmet, hogy mennyire különlegesek és szerencsések ők, hiszen erre az évfolyamara a rendhagyó körülmények között mindenki emlékezni fog, és szerencsések, mert a távoktatásnak köszönhetően sok új szerepben mutathatták meg magukat ők és pedagógusaik.

„Ne hagyjuk, hogy kizárólag a kétségtelenül nehéz és mindannyiunk számára megpróbáltatásokkal teli helyzet érzései hatalmasodjanak el rajtunk! Ne hagyjuk, hogy felülkerekedjenek ezek az emlékek az elmúlt 4, 6, vagy éppen 8 év emlékein! Ezt a pillanatot, a ballagást nem az ünneplő ruha teszi, hanem a diákszívekben hordott emlékek és gondolatok! Keressük most ki emlékezetünkből a középiskola legszebb élményeit, öleljük meg most egymást biztató szavakkal, vértezzük fel magunkat ezekkel az érzésekkel, és így nézzünk szembe az elkövetkezendő hetek kihívásával. Hiszen akárhogy tekintettünk rá eddig, erről szól az érettségi. Arról, hogy valóban készen állunk-e a felnőtt létre, tudunk-e felelősen viselkedni egy olyan mindenki számára ismeretlen helyzetben, mint a mostani. Vagyunk-e elég bátrak ahhoz, hogy fontos döntéseket hozzunk? … Nehéz napok előtt állunk, de most van itt az ideje, hogy más szemszögből nézzük ezeket a vizsgákat. Könnyebb ezzel a saját terhünk és családunk, tanáraink aggodalma is. Ne csupán megpróbáltatásként tekintsünk az érettségire, hanem egyfajta kalandként, pozitív próbatételként, amiben most mi vagyunk a hősök, a bajnokok, akikre szó szerint egy ország figyel. Figyel, hogy most, idén is, ilyen körülmények között is képesek vagyunk-e a kitűzött célunkat elérni, hiszünk-e magunkban eléggé? Én azt mondom: igen. Képesek vagyunk rá, meg fogjuk csinálni, és a magunkba vetett hitünk, a motivációnk erősebb most, mint valaha!”

Ebben az évben valamennyi ballagó nevében egy közös szalag készült, amelyet Füreder Balázs ballagó Deákos fiatal kötött fel a városzászlóra. A szekesfehervar.hu honlapon és a Fehérvár TV adásában több ezren kísérték figyelemmel az eseményt. A végzős osztályok tablói és fotói továbbra is elérhetőek a városi honlapon.

A rendhagyó városi ballagáson részt vett Mészáros Attila alpolgármester.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.