Láthatatlan labdarúgó mérkőzésen gyűjtött a koronavírus-járvány elleni küzdelemre és a rászoruló helyi családok megsegítésére vasárnap a Bicskei TC. Az „ellenfél” a Pápai Perutz FC volt, illetve lett volna – a sorsolás szerint is ebben az időpontban -, a járványhelyzet okán azonban természetesen a két egylet valójában nem csaphatott össze. Ennek ellenére nem maradtak program nélkül a sportbarátok, akik a Facebookon élő közvetítésben követhették az eseményeket.
olt valódi foci is, két helyi labdarúgó „játszotta le” a mérkőzést a hazaiak és a vendégek nevében, rendhagyó formában, 10-10 lövéssel. Aki tízből többször találta el a felső lécet a 16-os vonaláról, az nyert. Ez esetben a Bicskei TC 3-2-re. A furcsa diadalt a Bicske Tigers mintegy 25 meghívott és kellő távolságot tartó fanatikusa különleges „koncerttel” ünnepelte, szurkolói rigmusaikat „koronás” köntösbe bújtatva. A láthatatlan találkozó kapcsán Tessely Zoltán országgyűlési képviselő, miniszterelnöki biztos, a Bicskei Torna Club elnöke a helyszínen az internetes közvetítésben bejelentette, hogy közel 1700 db jegyet (egészen pontosan 1690 db-ot) adtak el a jótékonysági akció keretében, s ez 1 352 000 Ft-os bevételt jelent, amit teljes egészében a koronavírus-járvány elleni küzdelemre és a rászoruló helyi családok megsegítésére ajánlottak fel. Az elöljáró megköszönte a város önkormányzata, polgármestere, a támogatók és a jegyet vásárlók támogatását, valamint az ötletgazda klubigazgatónak a kezdeményezés elindítását. Komjáthy Péter is a köszönetnyilvánítással kezdte, mégpedig Tessely Zoltán felé, ugyanis neki hatalmas szerepe van abban, hogy ma már nyugodt munka folyhat a klubban, s a néhány éve még a megyei bajnokságban is kiesés elől menekülő gárda mára az NB III-ban középcsapatnak számít, mindenkinek méltó ellenfele, ráadásul egy modern, immár villanyvilágítással rendelkező létesítménnyel rendelkezik. A klubigazgató elmondta azt is, hogy az ötletet Németországból „importálta”, a negyedik vonalban szereplő lipcsei Lokomotív volt az úttörő a láthatatlan mérkőzés szervezésében, ám míg a germánok saját klubjuk javára gyűjtöttek ily módon, addig Bicskén a COVID-19 járvány elleni küzdelem és a helyi rászoruló családok, nyugdíjasok kapják a bevételt. A rendhagyó sporteseményen a jegyet váltók között értékes ajándékokat és relikviákat is kisorsoltak, így pl. az Aranycsapat legendás kapusa, Grosics Gyula aláírását vagy az olimpiai, világ- és Európa-bajnok vízilabda kapus, Nagy Viktor által felajánlott és aláírt labdát, amellyel a 2017-es igen sikeres idényben játszottak mérkőzést a bajnokságot, BL-t és LEN-szuperkupát is besöprő szolnoki játékosok. Az igazi focira, a tétmeccsekre még várni kell, ám ez a kezdeményezés is megmutatta, hogy a sport még járványidőben is csodákra, de legalábbis nagy dolgokra képes.