Ma Eszter névnap van.
2026. 05. 24., vasárnap
Székesfehérvár most: 25°C, tiszta égbolt

Több ezer maszk, köpeny készült a Kórház számára

Az Árpád Szakképzőiskola ruhaipari szakoktatói több ezer maszkot készítettek az érettségire a diákoknak, valamint a pedagógusoknak varrtak egyszer használatos mosható maszkokat is. Ezen felül anorákokat, sapkákat, teljes alá öltözetet készítenek a kórház számára. A gyártást március közepén kezdték el, mára több mint 12000 darab maszk több köpeny, anorák készült el.

Több mint 12000 maszkot, 1600 köpenyt, 200 sapkát és az Infektológiai osztály minden dolgozójának két garnitúra aláöltözetet varrt és adott át a Szakképzési Centrum a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórháznak, amelyet a Székesfehérvári SZC Árpád Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégium ruhaipari szakoktatói, önkéntesek és a Macher Zrt. összefogásában készítettek. Kulcsár Szilvia, a Székesfehérvári Szakképzési Centrum főigazgatója elmondta: március közepén kezdődött a varrás és még mindig gőzerővel dolgoznak azon, hogy minél több maszk és köpeny kerüljön a kórházhoz. „Az Infektológiai Osztály iránymutatásával készültek a felszerelések, amiket nemcsak a fertőzött betegek számára adtak át, hogy a továbbfertőzést megakadályozzák, hanem az osztály dolgozói is kaptak. Jelenleg összesen tizenöten varrnak, az oktatók mellett több régi diák, önkéntes, illetve kisgyermekes szakoktató is beszállt a kezdeményezésbe, ők otthon dolgoznak.” A főigazgató fontosnak tartja a társadalmi felelősségvállalást, amit véleménye szerint pedagógusként példamutatással lehet átadni a felnövekvő generációnak, annak érdekében, hogy a későbbiekben felnőttként már ne csak járványhelyzetben, hanem a hétköznapokban is észrevegyék azokat a lehetőségeket, ahol segíteni lehet, ahol segíteni tudnak.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.