Ma Eszter névnap van.
2026. 05. 24., vasárnap
Székesfehérvár most: 22°C, erős felhőzet

Ingyenes honvéd hagyományőrző tábort szerveznek

Székesfehérvár katonaváros címmel honvéd hagyományőrző tábort szerveznek július végén a megyeszékhelyen. Általános iskolásokat várnak a napközis táborba, melyen a részvétel, az étkeztetés és a kirándulások díjmentesek. A gyerekeket a jelentkezés sorrendjében fogadják legfeljebb 20 főig.

A Honvéd Hagyományőrző Egyesület Fejér Megyei Tagozata idén második alkalommal rendezi meg a hadtörténeti hagyományőrző diáktáborát július 27-31-e között, a Tarsoly Ifjúságért Egyesület közösségi terében, a Fő utca 3. szám alatt. A napközis tábor a város 1100 éves hadtörténetét dolgozza fel az államalapítástól napjainkig, és igyekszik népszerűsíteni a hagyományőrző tevékenységet. A különböző korokra jellemző hadtörténeti ismeretek átadását hagyományőrző egyesületek bemutatói színesítik. A résztvevők megismerik Székesfehérvár épített történelmi emlékeit és emlékhelyeit, illetve kirándulnak a Dinnyési Várparkba és Isztimérre, ahol megnéznek egy hadtörténeti magángyűjteményt. Megismerkednek a hadifelszereléseket gyűjtőkkel és katonai hagyományőrzőkkel, így maguk is gyűjtőkké, hagyományőrzőkké válhatnak. Az alsó- és felső tagozatos gyerekek pedagógusok vezetésével vesznek részt a napi programon, a kortörténeti foglalkozásokat képzett történészek vezetik, a tábort nyugállományú honvéd tisztek felügyelik és irányítják. A táborra összesen 20 főt, 8-15 év közötti általános iskolásokat fogadnak a jelentkezés sorrendjében. Fontos, hogy a tábor díjmentes! Az egy hét alatt a gyerekek napi háromszori étkezést kapnak, illetve a kirándulások és a belépők is ingyenesek. A szervezők fokozottan ügyelnek a járványügyi óvintézkedések betartására, a foglalkozásokat a szabadban tervezik, illetve gondoskodnak kézfertőtlenítőről és szájmaszkról. További részletek és a jelentkezési lehetőség a Hadtörténeti Hagyományőrző Tábor Facebook-oldalán található.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.