Ma Dezső névnap van.
2026. 05. 24., vasárnap
Székesfehérvár most: 17°C, tiszta égbolt

KÉPES Program – 2020-ban is

A koronavírus-járvány okozta gazdasági nehézségek sem tántorították el a székesfehérvári vállalkozásokat: a KÉPES, azaz a Közösségi Értékteremtő Program – Együtt Székesfehérvárért! keretében az óvodák és bölcsődék után idén már a város iskoláinak udvarait, tantermeit, vizesblokkjait varázsolják szebbé. A program tegnapi sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy az ezévi felújítások kedvezményezettjei az Arany János EGYMI, a Hétvezér Általános Iskola, a Teleki Blanka Gimnázium és a Zentai Úti Általános Iskola.

A KÉPES, azaz a Közösségi Értékteremtő Program – Együtt Székesfehérvárért! elnevezésű kezdeményezés célja, hogy a vállalati szféra és az önkormányzat összefogásában olyan megoldásra váró feladatok valósuljanak meg, melyek maradandó értéket teremtenek a helyi közösség számára 2013 óta. A tavalyi évben négy óvodaudvar került megújításra: a Rákóczi Utcai Óvoda, a Napsugár Óvoda Nefelejcs Utcai Tagóvodája, a Ligetsori Óvoda Palotavárosi Tagóvodája és a Szárazréti Óvoda, melyek udvaráról elbontották a javíthatatlan és balesetveszélyes játszóeszközöket, és újak kerültek a helyükre. Ezzel a négy intézménnyel bezárult a felújításra váró bölcsődék és óvodák sora, azonban az összefogásban résztvevő cégek itt nem álltak meg: 2020-tól a KÉPES program az általános iskolákban folytatódik. Dr. Cser-Palkovics András polgármester a Szent István Emlékévben útjára indított, példaértékű összefogás kapcsán a tegnapi sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: „Mindig el kell mondjuk: ez a program a helyi vállalkozások akarata, kezdeményezése és munkája, valamint az önkormányzat és most már a tankerület összefogása nélkül nem valósulhatna meg. Arra külön büszke vagyok, hogy még ebben a nagyon nehéz társadalmi és gazdasági helyzetben is, amelyet a koronavírus-járvány okozott, meg tudjuk valósítani ezt a többéves hagyománnyal rendelkező programot. Köszönöm a cégeknek, hogy mindannyian kitartottak a program mellett, és hogy nem álltak meg az óvodáknál, így idén iskolák udvarai, tantermei szépülnek majd meg.” „A KÉPES program 2020-ban az Önkormányzat tulajdonában lévő és a Székesfehérvári Tankerületi Központ fenntartásában működő általános iskolák közül az Arany János EGYMI, a Zentai Úti Általános Iskola és a Hétvezér Általános Iskola intézményeket érinti. Ezen felül a Teleki Blanka Gimnázium kémia tanterme is felújításra kerül a programon belül.” – jelentette be Szincsák Attila, a Denso Gyártó Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója. A KÉPES Program ötletgazdája elmondta, a koronavírus-járvány utáni tapasztalatok azt mutatják, hogy 2021-ben a programnak a digitális oktatás támogatásának témája felé is el kell mozdulnia. 2020-tól a tankerület – amely 52 településen lát el feladatot – is csatlakozott a programhoz, így a támogatók köre három résztvevőre bővült. „Nem sok kezdeményezés van, amelyhez olyan örömmel tud csatlakozni az állami fenntartó, mint a KÉPES program. Ennek az összefogásnak egyetlen egy célja van, mégpedig a gyermekek, diákok jólétének biztosítása. Az ő nevükben is meg kell köszönnöm, hogy ebben az összetartó városban a vállalatok a legkisebbeknél eggyel nagyobb korosztályra is gondoltak!” – hangsúlyozta Török Szabolcs, a Székesfehérvári Tankerületi Központ igazgatója. A felújítási munkálatokat az előző évekhez hasonlóan a Városgondnokság szakemberei végzik a nyári és őszi hónapokban, amelyről Bozai István városgondnok azt mondta, hogy kis csúszással, de ütemezetten haladnak. „A járvány miatt van esély arra, hogy a szeptemberi iskolakezdés után is folytatódnak a munkálatok. Arról azonban biztosíthatok mindenkit, hogy a legnagyobb elővigyázatossággal, a munkaterület pontos körülhatárolásával dolgoznak majd a kollégáim.” A programban jelenleg 25 székesfehérvári és Székesfehérvár környéki vállalat, vállalkozás vesz részt, akik az együttműködés aktív támogatói. A résztvevő cégek az idén több mint 14 millió forinttal támogatják az iskolák felújítását. A Székesfehérvári Tankerületi Központ is ugyanezzel az összeggel járul hozzá a költségekhez, Székesfehérvár Önkormányzata pedig a fennmaradó részt fedezi, valamint a Városgondnokság által elvégzett kivitelezés munkadíját is finanszírozza. Az iskolák képviselői, Botka Rózsa, a Zentai Úti Általános Iskola igazgatóhelyettese, Lángfalvy Péterné, a Hétvezér Általános Iskola igazgatója, valamint Mészárosné Törzsök Zsuzsanna, az Arany János EGYMI intézményvezetője egyöntetűen örömüket fejezték ki, hogy részesei lehetnek a támogatásnak. Elmondták, hogy a Zentai úton játszótér-fejlesztés lesz, ahova a városban bevált eszközöket telepítenek, a Hétvezérben a szakemberek szintén az udvaron dolgoznak majd, illetve a gyerekek érkezését és távozását szeretnék biztonságosabbá tenni. A legnagyobb beavatkozás az Arany János EGYMI vízivárosi épületében lesz, ahol az autizmus spektrumzavarral élő gyermekekkel foglalkoznak. Itt egy új vizesblokk és egy udvarfelújítás hoz majd minőségi változást szeptember után a mindennapokba. Az anyagi támogatás mellett a program kiemelt eleme a szemléletformálás és az önkéntesség kultúrájának továbbfejlesztése, így a szokásokhoz híven az idei évben is megszerveznek majd egy önkéntes napot az egyik érintett iskolában, amelyen a vállalatok önkéntesei mellett az iskolai munkaközösségek, a gyerekek és a szülők is részt vesznek a tervek szerint. Az önkéntes napon olyan munkák megvalósítására kerül sor, melyek hozzájárulnak az iskolák udvarainak rendezettebbé tételéhez. A programban az idei évben résztvevő cégek: ALBA MINERAL SZÉKESFEHÉRVÁRI ÁSVÁNYVÍZ Kft. ALPHA-VET Állatgyógyászati Kft.
Auchan MAGYARORSZÁG Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Brooks Instrument Kft. DENSO Gyártó Magyarország Kft. GEALAN Hungary Plast Kft. G.E.B.E. Belföldi – és Nemzetközi Árufuvarozó Kft. GRUNDFOS Magyarország Gyártó Kft. Győri Keksz Kft. Hanon Systems Hungary Kft. Harman Becker Gépkocsirendszer Gyártó Kft. Hungrana Keményítő és Izocukorgyártó és Forgalmazó Kft. Hydro Extrusion Hungary Kft. HTM Magyar – Osztrák Ipari, Szolgáltató és Kereskedelmi Zrt. Balance-99 Zrt. IVANICS Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. KLEMOL Vendéglátóipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. MACHER Gépészeti és Elektronikai Zrt. MASTERPLAST Nyrt. SeaCon Europe Kft Etyeki Tüzép Kft. Regnum Intertrans Kft. VIDEOTON HOLDING Zrt.
VT – ASYST Kft. Pannonjob Humán Szolgáltató és Tanácsadó Kft.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.