Ma Dezső névnap van.
2026. 05. 23., szombat
Székesfehérvár most: 19°C, tiszta égbolt

Várják a jelöléseket a közszolgálati elismerésre

Idén is átadja a közszolgáltatásban dolgozók munkáját elismerő okleveleit az Alapítvány a Székesfehérvári Fogyasztóvédelemért. A díjat olyan személy kaphatja, aki legalább öt éve dolgozik Székesfehérváron az önkormányzati vagy állami szférában, és elkötelezetten segíti a helyi civil szervezetek munkáját. A díjazottakra bárki megteheti a javaslatait augusztus 20-ig. Az elismerő okleveleket a szeptemberi Civil Napon adják át.

A helyi közszolgáltatások szervezői, az önkormányzati intézmények, a közszolgáltató cégek és az állami szervezetek fontos partnerei a civil szférának. A közszféra dolgozói és a fehérvári nonprofit szervezetek munkatársai folyamatos kapcsolatban állnak egymással, segítik, kiegészítik egymás munkáját. A közszolgáltatásban dolgozók személyes elköteleződése, támogató hozzáállása elengedhetetlenül szükséges a civil szektor programjainak, rendezvényeinek, szolgáltatásainak sikeres vcmegvalósításához.

Az Alapítvány a Székesfehérvári Fogyasztóvédelemért 2017-ben díjat alapított, mellyel a civil társadalom kifejezheti a megbecsülését a közszolgáltatásokban dolgozók iránt. Az elismerést olyan magánszemély kaphatja meg, aki legalább öt éve dolgozik állami, önkormányzati intézménynél, szervezetnél vagy többségi önkormányzati tulajdonú vállalkozásnál, és munkájával, hozzáállásával elkötelezetten segíti a helyi civil szférát. Évente legfeljebb három ilyen munkatársnak adományozható az elismerő oklevél.

Az alapítvány augusztus 20-ig várja a javaslatokat a díjazottakra a fogyvedalap@gmail.com e-mail címen. Az okleveleket a Székesfehérvári Civil Napon adják át szeptemberben.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.