Ma Dezső névnap van.
2026. 05. 23., szombat
Székesfehérvár most: 23°C, szórványos felhőzet

Augusztusi programok a Szent István Művelődési Házban

Az Útkereső Filmklub vetítésével, Mohai Gábor verses irodalmi estjével, gyerekeknek és felnőtteknek is szóló kézműves nappal, játékos családi rendezvénnyel és DIÓ-val, azaz Demencia Információs Órákkal várja vendégeit augusztusban a Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház.

Izgalmas, érdekes programösszeállítást kínál augusztusra a Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház. Augusztus 12-én, szerdán 10.00 órakor kezdődik a Felfedezem a világot – Csak játékosan című foglalkozás játékkal, mozgással, alkotással és zenével. Kamarás Emese várja az anyukákat, apukákat 2-3 éves kisgyermekeikkel együtt. Augusztus 12-én, szerdán 19.30 órától folytatódik az Útkereső Filmklub. Ezúttal a Vétlen Baltazár című, 1966-ban készült francia-svéd filmdrámát vetítik, jó idő esetén a díszudvaron, rossz időben pedig a Szent László teremben. A belépés díjtalan, de jó szívvel várják a támogatásokat. Augusztus 13-án, csütörtökön 14 és 16.30 óra között Furfangos kezek címmel jelentkezik a kötő-horgoló kör. Gyerekek és felnőttek is találnak kreatív, jó hangulatú elfoglaltságot. Augusztus 13-án, csütörtökön 16.00 órakor újabb állomásához érkezik a DIÓ, azaz a Demencia Információs Órák a Katolikus Szeretetszolgálat szervezésében. A téma ezúttal: Az egészséges táplálkozás idős korban.

Augusztus 25-én, kedden 18.00 órakor Mohai Gábor előadóművész, rádiós műsorvezető érkezik a Kihűlt világ című, önálló verses irodalmi estjével. Az eseményen magyar költők művei hangzanak el, a belépés díjmentes. További részletek olvashatóak a www.szentistvanmuvelodesihaz.hu portálon.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.