Ma Dezső névnap van.
2026. 05. 23., szombat
Székesfehérvár most: 23°C, szórványos felhőzet

Verstappen meglepte a Merciket

A holland Max Verstappen sikerével ért véget az idei kurta-furcsa Formula-1-es idény ötödik futama, a második silverstoni verseny,a mely ezúttal a 70. Évforduló Nagydíja volt. A holland – tanulva a múlt heti, első angliai viadal hajrájában bekövetkezett defektekből – okosabb gumistratégiájával tudott a két topfavorit Mercedes pilóta, Hamilton és Bottas elé kerülni.

A negyedik helyre az idén gyengének kikiáltott Ferrarival újabb bravúrt elkönyvelő Charles Leclerc futott be, aki sorozatban „alázza” csapattársát, a négyszeres világbajnok Vettelt, aki a start után nem sokkal megpördült, majd csak a 12. helyig tudott felkapaszkodni a mezőny végéről. A fiatal monacói ezzel a „rossz” Ferrarival idén egy 2. és egy 3. helyet is elért a mostani negyedik mellett, s már most 35 ponttal többet gyűjtött, mint német „istállótársa”. Folytatás egy hét múlva Barcelonában.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.