Ma Dezső névnap van.
2026. 05. 23., szombat
Székesfehérvár most: 25°C, szórványos felhőzet

Várja a látogatókat a Városháza is péntektől

A hagyományokhoz hűen ismét megnyitja kapuit a Városháza a Székesfehérvári Királyi Napok idejére. A város legfontosabb épületének termeit és a koronázási jelvények másolatait augusztus 14-től 23-ig láthatják az érdeklődők.

A Nyitott Városháza program minden évben fontos része a Székesfehérvári Királyi Napok rendezvénysorozatának. Idén is így lesz ez, Székesfehérvár első számú, legfontosabb épülete újra várja a látogatókat augusztus 14-23-a között 10.00 órától 19.00 óráig. Az első emeleti díszfolyosón, az Aba Novák secco előtt látható a Szent Korona hiteles másolata, amely a 2013-as Szent István Emlékévre készült. Mellé került 2015-ben az Országalma, majd 2016-ban a koronázási kard hiteles másolata. Ugyancsak nyitva lesz a városi közgyűléseknek és különféle rendezvényeknek helyet adó Díszterem, ahol megtekinthetőek a Székesfehérvár történelmét megörökítő falfeliratok és az a monumentális secco is, amely az Aranybulla kihirdetését ábrázolja.
Székesfehérvár Önkormányzata szeretettel várja a városlakókat és minden kedves vendéget a Nyitott Városházára!

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.