Ismét nyílt napokat hirdet az Alba Innovár. Augusztus 17-én, hétfőn, augusztus 19-én, szerdán és augusztus 29-én, szombaton a digitális élményközpont három helyszínén az érdeklődők megismerhetik többek között az interaktív, érintésre reagáló okospadlót, megnézhetik működés közben a humanoid és ipari robotokat, és próbára tehetik ügyességüket és tudásukat a szabadulószobában. A részvétel díjmentes, de regisztrációhoz kötött.
A „Díjmentes nyílt napok a TOP -7.1.1-16-H-ESZA-2019-00412” projekt támogatásával augusztusban három alkalommal szervez nyílt napot az Alba Innovár. Augusztus 17-én (hétfőn), augusztus 19-én (szerdán) és augusztus 29-én (szombaton) a látogatók megismerhetik az élményszerű tanulást, melyben az Innovár diákjai már nap mint nap részt vehetnek. Az érdeklődők három helyszínen ismerkedhetnek meg a színes és varázslatos digitális világgal, amely egyre több segítséget jelent a munkában és szórakozási lehetőséget szabadidőben. A foglalkoztató térben megmutatják, hogyan lehet könnyen irányítani LEGO robotot, miként lehet egyszerűen felépíteni tetszőleges mozgássorozatot. A 3D tervezés és nyomtatás titkaiba is beavatják a résztvevőket, akik egy program segítségével különféle tárgyakat tervezhetnek. Munka közben megismerhetik Albát, a humanoid robotot, és megtekinthetik az ipari termelésben résztvevő Dobot Magician robotokat is. A bemutató térben a virtuális valóságé a főszerep. A 3D-s szobrászkodás mellett kipróbálhatják az interaktív, nagyon sok érzékelővel ellátott, érintésre reagáló, készségfejlesztő „okospadló”-t. A harmadik helyszín a szabadulószoba. A legendás parapark-produkciók lényege, hogy a játékosokat rabul ejti (szó szerint) valamilyen titokzatos hely, ahonnan erővel nem, csak ésszel lehet kijutni – ráadásul mindössze 40 perc alatt. A szabadulós játék aktív kikapcsolódás, izgalmas kihívás és csapatjáték. Az Alba Innovár nyílt napjain minden olyan érdeklődőt várnak, akiket érdekel a digitalizáció, a modern, élményszerű tanulás világa. A foglalkozásokon csak 10 éven felüliek vehetnek részt! Kiskorú kísérője csak 18 éven felüli lehet, és neki is regisztrálni kell! A díjmenetes regisztráció a https://www.albainnovar.hu/ingyenes-nyilt-napok honlapon érhető el.