Ma Dezső névnap van.
2026. 05. 23., szombat
Székesfehérvár most: 26°C, szórványos felhőzet

90 éve született Pesovár Ferenc néprajzkutató

Fotókiállítással emlékezik az az Alba Regia Táncegyesület Pesovár Ferencre, a 90 évvel ezelőtt született néprajzkutatóra, aki két és fél évtizedig volt az István Király Múzeum néprajzi osztályvezetője.

Dr. Varró Ágnes néprajzkutató nyitotta meg a kiállítást, idézve Pesovár kutatói elvét, miszerint: „Hagyomány mindenütt van, és amit keres az ember, azt megtalálja a terepen.”, és összefoglalta azt a jelentős életpályát, aminek köszönhetően Fejér megye néptánc- és népzenei hagyományai feltárásra kerültek, közkinccsé váltak, illetve soha nem tapasztalt mértékben növekedett a múzeum tárgyi anyaga. A fotókat a Táncház előtt nézhetik meg az érdeklődők.

„Most jöttem Gyuláról…” – ezzel a címmel nyílt fotókiállítás a jeles néprajztudós, Pesovár Ferenc születésének 90. évfordulóján. A Táncház előtti tablókon az életút fontos állomásai, helyszínei és személyiségei jelennek meg, köztük Andrásfalvy Bertalannal, Martin Györggyel, Felföldi Lászlóval, Botos Józseffel.

A megemlékezés résztvevőit Juhász Zsófia, az Alba Regia Táncegyesület elnöke köszöntötte azzal a gondolattal, hogy Székesfehérváron szinte minden családba befészkelte már magát a népművészet, a néptánc, a népzene – aminek az elindítója Pesovár Ferenc volt. A kiállítással nyílik meg a Király(ny)i Napok: egy olyan jeles személyiség fotóival, akire több rendezvénnyel emlékeznek majd az év során, köztük egy múzeumi életműkiállítással.

Dr. Varró Ágnes
néprajzkutató foglalta össze Pesovár Ferenc életpályáját, azzal a 26 évvel, amikor az István Király Múzeum néprajzi osztályvezetőjeként a megye és az egész magyar nyelvterület népzene- és néptánckultúráját kutatta. Pesovár Ferenc elsősorban táncfolklorista volt, magas szinten ötvözve az elméleti és gyakorlati ismereteket. Székesfehérvárra Fitz Jenő hívására érkezett.

A Fejér megyei kutatásai során több olyan táncost felfedezett, akik a Népművészet Mestere címet is megkapták, mint például az alapi Fekti József vagy Ulicza Jánosné. A múzeumi éves jelentésekből kiderül, hogy volt olyan esztendő, amikor több mint száz napot fordított néprajzi terepmunkára: több mint kétszáz kutatóponton járt, és gyűjtött Baranyától Székelyföldig. Az ő nevéhez fűződik a mohai tikverőzés felfedezése és életben tartatása, több ezer fotóval, sok év szakmai megfigyelésével; az ő érdeme a sukorói Néprajzi Ház létrehozása, ami az ország egyik első szabadtéri néprajzi múzeuma, ezenkívül nagyszabású kiállításokat is rendezett, és a táncházmozgalom jeles képviselője volt. Muzeológusként nagyon kötődött a tárgyakhoz, különösen szerette például a csákvári kerámiákat, a kismesterségek közül pedig a késesekhez ragaszkodott leginkább: tevékenysége nyomán közel tízezer tárggyal nőtt a múzeum néprajzi gyűjteménye. „Hagyomány mindenütt van, és amit keres az ember, azt megtalálja a terepen.” – idézte fel Pesovár Ferenc kutatói elvét dr. Varró Ágnes: „Két és fél évtizedes gyűjtőmunkájával elérte, hogy Fejér megye néptánc- és népzenei hagyományai feltárásra kerültek, és közkinccsé is váltak egyben. A múzeum tárgyi anyaga pedig soha nem tapasztalt mértékben növekedett.”

A kiállításmegnyitót követően kezdődött el az Alba Regia Táncegyesület mini fesztiválja, a Király(ny)i Napok négynapos programsorozata, amiről a https://artefolk.squarespace.com/ oldalon lehet további részleteket olvasni.

A rendezvényen az Önkormányzatot Lehrner Zsolt alpolgármester képviselte.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.