„Szent István bakáira”, a Magyar Királyi 3. Szent István Gyalogezredre emlékeztek koszorúzással egybekötött ünnepségen – az ezred megalakulásának 100. és felbomlásának 75. évfordulóján. „Úgy gondolom, valamennyi néhai bajtársam büszke örömmel és köszönettel tekint le ma ránk, azért, mert emlékeznek rájuk, és áldozatukra, hiszen a legdrágábbat, az életüket áldozták országunkért és a magyar emberekért.” – hangzottak el vitéz Smohay Ferenc, egykori zászlós, a Gyalogezred utolsó élő tagjának gondolatai.
Ünnepi beszédében Lévai Miklós nyugalmazott alezredes felidézte az ezred történetét, és az emlékek, a hagyományok megőrzésének a fontosságáról szólt az egykori laktanyánál rendezett megemlékezésen.
Megemlékezést tartottak a Magyar Királyi 3. Szent István Gyalogezred emléknapja alkalmából a gyalogezred emléktáblájánál, amely a hősi áldozatoknak állít emléket.
Böhm Martin tolmácsolta vitéz Smohay Ferenc, az egykori Magyar Királyi Szent István 3. Honvéd Gyalogezred zászlósának, a Gyalogezred utolsó élő tagjának a gondolatait laktanyájánál – a mai Lánczos Kornél Gimnáziumnál – az ezred megalakulásának 100. és felbomlásának 75. évfordulóján: „Mi, a volt „Szent István bakái” nagy odaadással ápoltuk elődezredeink és saját ezredünk hősi halottainak emlékét. Különösen megható számomra, hogy bajtársaim áldozata Önöknek, jelenlevőknek is oly fontos, 75 évvel a háború vége után, mint nekünk, akkori katonáknak, későbbi túlélőknek volt. Úgy gondolom, valamennyi néhai bajtársam büszke örömmel és köszönettel tekint le ma ránk, azért, mert emlékeznek rájuk, és áldozatukra, hiszen a legdrágábbat, az életüket áldozták országunkért és a magyar emberekért.”
Lévai Miklós nyugalmazott alezredes, a Honvéd Hagyományőrző Egyesület Fejér Megyei Szervezetének elnöke történeti áttekintésében felidézte, hogy az ezred a két híres elődezred, a 17-es honvéd és a 69-es közös gyalogezred 1918-1919-es átszervezéséből jött létre, és 1930-ban vette fel Szent István nevét. Elhangzott, hogy a város és a „háziezred” között példaértékű kapcsolat volt: kölcsönös tisztelet és bizalom jellemezte, illetve aktívan részt vettek egymás életében – mint például az 1938-as Szent István-évi ünnepségeken vagy az 1940. évi nagy havazás nehézségeinek megoldásában. A háborús idők a fehérvári alakulatot is nagy nehézségek elé állították: 1942-ben a teljes ezred kivonult az orosz frontra, ahol a 1943. január-februári Don menti események szinte teljesen megsemmisítették. Az újjászervezett alakulatot 1944-ben a Kárpátokba vezényelték -1945-ben a mai Magyarország határain túl végérvényesen, harcban felmorzsolódott a „Szent István” 3. honvéd gyalogezred.
„Mit is jelentett ez számukra, a túlélőknek és a hozzátartozóknak? Jelképes sírhelyet és emlékhelyet a haza nem tért szeretteiknek, a névtelen honvédeknek, a jelöletlen sírban – idegen földben eltemetetteknek.” – fogalmazott Lévai Miklós, majd Kiss Endre, az ezred egykori honvédjének a szavaival zárta megemlékezését: „Én láttam az augusztusi csillaghullást, nem is éjjel. A legfényesebben sütött a nap, mikor a több évtizede elhagyott laktanyánk falán láttam fennakadni egyet. Egy nagyon szép, a dicsőség minden ismérvével újra felragyogó csillagot: a Magyar Királyi „Szent István” 3. honvéd gyalogezred bakáinak kihunyt fényűnek hitt csillagát.”
A hagyományápolásban nyújtott segítségért, támogatásért, a történelmi múlt iránt tanúsított tiszteletért Bordács Lajos, a gimnázium címzetes igazgatója emléklapot vett át a HOHE elnökétől.
Az emléktáblánál az Önkormányzat nevében dr. Cser-Palkovics András polgármester és Viza Attila tanácsnok helyezett el koszorút, fejet hajtottak továbbá a katonai és a rendvédelmi szervek, a HOHE képviselői, a résztvevő hagyományőrzők és az iskola vezetősége. A megemlékezésen a Székesfehérvár Helyőrségi Zenekar a Doroszlai- és a Helényi-indulóval működött közre.