Ma Dezső névnap van.
2026. 05. 23., szombat
Székesfehérvár most: 26°C, erős felhőzet

Átadták a Lánczos-Szekfű és Deák Dénes Ösztöndíjakat

A Székesfehérvári Királyi Napok ünnepségsorozat keretében adták át a Lánczos Kornél – Szekfű Gyula és Deák Dénes ösztöndíjakat, valamint a Deák Dénes Díjat, amelyet idén Kovács György címzetes igazgatónak adományozott a Deák Dénes Alapítvány kuratóriuma. Az elismeréseket dr. Cser-Palkovics András polgármester, a kuratórium elnöke, az ösztöndíjakat pedig Bobory Zoltán, a Lánczos-Szekfű Alapítvány kuratóriumi elnöke adta át a Bory-várban rendezett ünnepségen.

A koronázóvárosban élő és tevékenykedő, vagy a várossal szellemi kapcsolatban álló alkotók munkáját segíti már évek óta két ösztöndíj program Székesfehérváron. Hagyományosan az augusztusi ünnepségsorozat keretében adják át a Lánczos Kornél – Szekfű Gyula Ösztöndíjakat, valamint a Deák Dénes Díjat és Ösztöndíjat. Ez utóbbiakat évente egy-egy személy veheti át, míg a Lánczos Kornél – Szekfű Gyula Ösztöndíjjal több alkotót is segítenek, idén a beérkezett nagy számú pályázatból tizenhét nyert támogatást. Ünnepi köszöntőjében Székesfehérvár polgármestere kiemelte, a járványügyi helyzet miatti jelentős bevételkiesés okán arra kellett kérnünk a kuratóriumot, hogy szerényebb összegből osszák ki az ösztöndíjakat. Az idei évben is sok olyan érdekes, izgalmas téma kapott támogatást, amelyek nagyban kötődnek Székesfehérvárhoz. „Ha van cél, ami nemes és fontos ebben a városban, akkor ezek az ösztöndíjak és az ezek által támogatott munkák azok.” – hangsúlyozta dr. Cser-Palkovics András. A Deák Dénes Díjat az idei évben Kovács György címzetes igazgató vehette át Székesfehérvár kulturális életében végzett kiemelkedő alkotó, építő munkássága, valamint közösségteremtő tevékenysége elismeréseként. Szeredi Merse Pál művészettörténész nyerte el a Deák Dénes Ösztöndíjat, aki a magyar avantgárd művészet befogadástörténete Bécsben és Berlinben az 1920-as évek első felében téma kutatására kapott támogatást. Polgármesteri keretből dr. Gergely Anna történész részesül támogatásban a „Lakatos Alfréd, „a zsidóság Rembrantja” – egy elfeledett székesfehérvári festőművész pályaképe” téma kutatásához. A Lánczos-Szekfű Ösztöndíjak átadása előtt Bobory Zoltán, az alapítvány elnöke köszöntötte a díjjazottakat. Alföldi Laura Karcok című kisregényének megjelentetését támogatja az alapítvány. Büki Zsuzsanna, Székesfehérvár képzőművészeti életének jeles személyisége a „Falak és kapuk” zárt és nyitott… munkacímű elképzeléseinek megvalósításához kért és kapott támogatást. A Fekete Sas Társaság novelláskötetének nyomdai előkészítését támogatja a kuratórium. A kötet igaz történeteket tár fel a Fekete Sas Szálló múltjából. Gál Csaba Ellenszer című verskötetének megjelentetését támogatja a kuratórium. „A székesfehérvári káptalan archontológiája és oklevéladó tevékenysége az Árpád-korban” című téma feldolgozására kapott támogatást dr. Kertész Balázs levéltári tudományos munkatárs. László István Határvonalon – két világ mezsgyéjén című regényének megírásához, míg Megyeri Zoltán a székelyudvarhelyi Orbán Alapítvány mindennapjait bemutató film szakmai munkálatainak – forgatókönyv, vágás, utómunka – megvalósításához kapott támogatást. Nehrer György tizenhárom érdekes novellája kerül egy kötetbe, amelyek története a Fekete Sas Szállodához és Székesfehérvárhoz kapcsolódik. Ocskó-Kű Kata a budapesti Magyar Képzőművészeti Egyetem látványtervező szakának hallgatója az elnyert ösztöndíjjal újabb látványtervezői és jelmezkészítői alkotómunkáját valósíthatja meg. A Primavera Vegyeskórus Egyesület a Magyar Requiem kottagrafikájának elkészítésére adott be pályázatot, amely rendkívül igényes és képet ad a kórus eddigi eredményes, gazdag múltjáról, valamint bemutatja azt az értékmentést, amit a kórus már évtizedek óta elkezdett, és a megvalósítás most egy újabb szakaszához érkezett. Simek Valéria Hittem, szerettem című kötete megírásához, Szabó Anikó textiltervező „Földek-lakástextil kollekció” elkészítéséhez nyert támogatást. Száraz Pál „Holdfényben” című novelláskötetének megjelentetését is támogatásra érdemesnek találták. Szelessné Csizmadia Márta gobleinszövés, zászló- és címertervezés, -készítés, történelmi viseletek varrásában teremtett sok-sok értéket. Viselettárát barokk ruházattal szeretné bővíteni. A Tarsoly Ifjúságért Egyesület a Székesfehérváron élő, nyugállományban lévő, hivatásos katonák életét örökíti meg, és ezzel is hozzájárul városunk katona múltjának feltárásához. A Vox Mirabilis Közhasznú Kulturális Egyesület tagjai elkötelezettek a művészet, a történelem és a hagyományőrzés iránt. Az egyesület vezetői hiánypótló, értékteremtő, ugyanakkor értékeket és értékes embereket bemutató programsorozatot dolgoztak ki, a Közéleti és Kulturális Szalon folytatásához nyert támogatást. Vörös Janka, a fiatal énekesnő egy új dalához készít videoklipet, amelynek felvétele fehérvári helyszínen, fehérvári táncosok közreműködésével készül, professzionális formában.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.