A tervezett határidő előtt, már ma délutántól járható lesz a Balatoni úti felüljáró, jelentette be közösségi oldalán a polgármester. Az út továbbra is munkaterület, ezért 30km/h-s sebességkorlátozás lesz érvényben, illetve a gyalogosok még nem használhatják a felüljárót, a korlátok megépítésének befejezéséig. A szakaszon rövidebb félpályás lezárásokra lehet még számítani a beruházás teljes elkészüléséig.
Dr. Cser-Palkovics András polgármester a közösségi oldalán jelentette be, hogy augusztus 19-én, a mai napon 15 órától megnyitják a Balatoni úti felüljárót a gépjárműforgalom számára. Az útpálya továbbra is munkaterület lesz, ezért 30 km/h sebességkorlátozással lehet közlekedni. A járdán és a csapadékrendszeren zajló munkák miatt munkaidőben rövidebb idejű félpályás korlátozásokra is lehet még számítani.
A gyalogoskorlátok telepítését a járdaszakaszoknál megkezdték: amíg ez a munkafázis nem fejeződik be, a felüljárón nem lehet gyalogosan közlekedni, a járdát továbbra is vasbeton elemekkel zárják le.
A Balatoni út megnyitásával együtt lezárják a Batthyány utcai átkötést, és visszaáll az eredeti forgalmi rend a vasúti átjárónál.
Ma 15 órától a helyi és helyközi járatok útvonalai és megállói is visszaállnak az állandó menetrend szerint!
Köszönik a közlekedők türelmét, és kérik, hogy továbbra is körültekintően közelítsék meg az útszakaszt!