Ma Dezső névnap van.
2026. 05. 23., szombat
Székesfehérvár most: 26°C, erős felhőzet

Művészkorzó, borlovagavatás, kenyér- és borszentelés

Hagyományosan Szent István ünnepének előestéjén gyűltek össze az öreghegyiek: a városrészben idén a Belvárosból már ismert Művészkorzó programjait élvezhette a közönség, a színpadon bemutatkoztak a borrendek, két új borlovagot avattak, majd megáldották az új kenyeret. Dr. Cser-Palkovics András köszöntőjében az örömét fejezte ki, hogy hosszú idő után, ha szerényebb formában is, de találkozhatnak egymással az emberek – és szép ünneplést kívánt mindenkinek Szent István napjára.

Hagyományosan a Szőlőműves szobrának a megkoszorúzásával kezdődtek Szent István ünnepének előestéjén az öreghegyi programok.

A programok között délutántól gyermekfoglalkozásokat tartottak a Bory téren, a színpadon pedig zene és tánc teremtett jó hangulatot, a Főnix Rock and Roll SE és a Felicita KTSE táncosainak köszönhetően.

A megyei borrendek bemutatkozásán a móri, adonyi, enyingi, velencei, csókakői borrend képviselőin kívül a helyi, Noé-hegyi Szent István Borlovagrend is színpadra állt. Dinnyés Ferenc kancellár szimbolikus pohárköszöntőjében megemlékezett a tragikus hirtelenséggel eltávozott Mészárovics Imréről, és azt mondta, az emlékét a szőlészet-borászattal kapcsolatos hagyományok megőrzésével ápolhatja a rend. Ezután a szokásoknak megfelelően felolvasták a Noé-hegyi legendát, majd a próbatételek teljesítését követően borlovaggá avatta Bognár Zoltán nagymester a velencei Igari Andrást és a móri Belegrai Tamást.

Östör Annamária
önkormányzati képviselő megköszönte minden résztvevőnek, hogy a hagyományos rendezvényre – ami idén szerényebb keretek között valósulhat meg – eljöttek, és hírét viszik a városrésznek, ahol mindig nagy szeretettel készülnek az ünnepi időszak rendezvényeire. Horváth Miklós Csaba önkormányzati képviselő, borlovag csatlakozott a gondolatokhoz, és ígéretet tett, hogy legközelebb bepótolják az elmaradt borkóstolót, majd jó szórakozást kívánt a hátralévő programokhoz. Dr. Cser-Palkovics András polgármester az örömét fejezte ki, hogy sok ismerős arcot lát a városrészi rendezvényen – és ha nem is a megszokott módon, de mégis együtt ünnepelhetnek Szent István napja előtt. A több mint ezer éves, történelmi főváros legfontosabb ünnepi időszakában mindenkinek szép, méltó ünneplést kívánt.

Az új kenyeret Tornyai Gábor plébános szentelte meg, majd megáldotta a borokat is – a Máté evangéliumából idézett gondolattal: „Mindaz, aki meghallgatja szavaimat, és szerintük cselekszik, ahhoz az okos emberhez hasonlít, aki a házát sziklára építette.” – a biztonságos alapok fontosságát hangsúlyozva.

A színpadon a Köfém Nyugdíjasklub Férfikara lépett fel, majd az este Váradi Eszter Sára, a Vörösmarty Színház és Füredi Nikolett, a Budapesti Operettszínház színművészeinek a fellépésével folytatódott, az operett- és musicalslágerek után pedig a Sub Rosa régizenei együttes utcazenéje zárta a programot.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.