Ma Dezső névnap van.
2026. 05. 23., szombat
Székesfehérvár most: 25°C, erős felhőzet

Emlékhelyek Napja 2020

Az Emlékhelyek Napja székesfehérvári programsorozatának keretében mutatták be szombaton a közönségnek azt a kültéri bronz makettet, amely az egykori Koronázó templom XII. századi épületét ábrázolja. A látássérülteknek is készült tapintható Nagyboldogasszony-bazilika makett minden olyan részletet megjelenít, amely laikus számára segíti az épület „megértését”.

A Székesfehérvári Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft. az Önkormányzat támogatásával és a Szent István Király Múzeummal közreműködve készíttetett kültéri bronz makettet az egykori Koronázótemplom épületének bemutatására. A tapintható makett a hozzáférhető és akadálymentes turizmust szolgálja: látássérültek számára akadálymentesített, körbejárható, tapintható és Braille írásos információt is tartalmaz.

Róth Péter alpolgármester az Emlékhelyek Napján két újdonságra hívta fel a látogatók figyelmét. Elmondta, hogy a Koronázó téren, a „lábas ház” árkádjában tavasszal került ki egy monitor, amelyen egy ismétlődő 3D animációs film mutatja be a koronázást hiteles forrásokra – koronázási ordókra – támaszkodva. Hozzátette, hogy az animációban megjelenő Bazilika épületét és a város akkori szerkezetét alapvetően építészszakmai megfontolások alapján Szabó Zoltán építészettörténész dolgozta ki, aki élethivatásszerűen foglalkozik a Bazilikával. A film bármilyen évszakban, napszakban látható és sok ismeretet nyújt a nézőinek a magyar állam történetének első 500 évéről.

Róth Péter alpolgármester régi tartozásnak nevezte a körbejárható, tapintható Bazilika-makettet, amelynek segítségével a látássérültek is megismerhetik a Koronázó Bazilika XII. századi épületét és annak monumentalitását is érzékelhetik az emberi alakokhoz viszonyítva.

Székesfehérvár alpolgármestere köszönetet mondott a megvalósításért a Székesfehérvári Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft.-nek és Brájer Évának, aki annak idején kezdeményezte a bronz makett megalkotását. „Azt kívánom a múzeum szakembereinek, hogy ezen a napon is – mint ahogy az elmúlt két évben – tartalommal tudják megtölteni azt a szakmai programot, ami az Emlékhelyek Napján zajlik. Köszönöm azt is, hogy amióta csak lehetőség van erre a veszélyhelyzetet követően, nyitva áll a Nemzeti Emlékhely a látogatók előtt.” – tette hozzá Róth Péter alpolgármester.

F. Szegő Krisztina, a Székesfehérvári Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft ügyvezetője elmondta, hogy a makett megalkotásának alapjául Branczeiz Zsuzsa munkájában rajzos formában megjelent 12. századi tömegrekonstrukció szolgált. A templom öt nagy építési korszakából ez az, amelyik során az épület biztosan megkapta az egész középkoron át megmaradt, jellegzetes, kéttornyos nyugati homlokzatát, és ebből a korszakból tudunk legtöbbet a prépostság épületeiről is, ahogy Dr. Biczó Piroska szakvéleményéből kiderül, aki a Szent István Király Múzeum megbízásából szakértőként kísérte a munkát.

A makett célja tömegrekonstrukció készítése volt, tekintettel arra, hogy az épületkülsőt díszítő faragványokat a nyugati kapu elemeinek kivételével nem ismerünk. A makett minden olyan részletet megjelenít, amely laikus számára segíti egy épület megértését – ajtó, ablak, falazat és tetőzet jellege – a templom és a délről csatlakozó prépostsági épületek esetében egyaránt. A makett méretarányos felmérési rajz alapján készült, méretaránya 1:1000. Rövid, kétnyelvű szöveg és az épületrészek megjelölése segíti a megértést. A faragott kő talpazaton álló bronz öntvény mérete 110 x 105 x 80 cm. Az elkészítés érdekessége, hogy a bronz öntéshez a mesterdarabot a Turisztikai Kft. 3D nyomtatással készíttette el a Basiliscus 3D Zrt-vel felhasználva a modern technológiát az örökség bemutatására. A bronz öntvényt a móri Cellini Bt. készítette Nagy Károly vezetésével.

Az átadást követően Dr. Biczó Piroska régész tartott szakvezetést a Szűz Mária prépostság templomának maradványai között, a Nemzeti Emlékhely teljes területén „Fedezzük fel a Romkert titkait!” címmel. Elmondta, hogy a Nagyboldogasszony-bazilika két tornya a mai Püspöki Palota és a korábbi Átrium áruház között helyezkedett el. „Amikor Siklósi Gyulával közösen sikerült megtalálni a kerengőt, akkor jött rá mindenki, hogy itt milyen hatalmas épület volt, addig nem volt érzékelhető az épület és prépostság dimenziója. A mai Vasvári Pál utcától a Lakatos utcáig mind a prépostság telke volt, aminek közepén emelkedett a királyi bazilika. A korai időkben délre is épületek, a prépostság épületei álltak. A makett a XII. századi állapotot mutatja, ennek a templomnak ismerjük a legtöbb faragványát, a következő időszak már a gótika.” – hangzott el Dr. Biczó Piroska régész szakvezetésén.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.