Ma Dezső névnap van.
2026. 05. 23., szombat
Székesfehérvár most: 23°C, borús égbolt

Uzsonnára hívnak a fehérvári kerékpáros aktivisták

Kerékpáros Uzsonnára várják szeptember 9-én a kétkerekűvel közlekedőket Székesfehérváron, a Palotai Kapu téren. A programot idén is a Magyar Kerékpárosklub Székesfehérvári Területi Szervezete rendezi meg.

Évek óta összefognak szeptemberben és tavasszal a Magyar Kerékpárosklub önkéntesei, területi szervezetei és támogatóik az ország számos pontján, hogy reggelivel vagy uzsonnával kínálják meg a bicikliseket. Így Székesfehérváron is megvendégelik a kerékpárosokat szeptember 9-én, 15 órás kezdettel az Alba Plaza előtti téren. A program fő célja, hogy népszerűsítsék ezt az egyszerű, olcsó, gyors közlekedési eszközt. (Az év eleji megmozdulás a vírushelyzet miatt elmaradt.) Kerékpáros Uzsonnára várják a bicikliseket idén is (Fotó: Kiss László) „A fehérvári klub 2014-ben csatlakozott a kezdeményezéshez.” – tudtam meg Pirik Gyulától, aki három éve segíti az egyesület munkáját – „A program fő szervezője az elnökünk, Pásztor László, valamint az egyik tagunk, Zsihovszky Gábor. Eleinte reggelivel vártuk a kerékpárosokat, ám egy idő után áttértünk az uzsonnára. Ennek oka az volt, hogy az emberek nagy része reggel siet a munkába, s kevesen tudtak időt szakítani arra, hogy megálljanak a pavilonunknál. Délután viszont mindenki nyugodtabban karikázik, és szívesebben időzik el nálunk. Nem mellékes persze az sem, hogy mi, a vendéglátók is aktívan dolgozó emberek vagyunk, így nekünk is szerencsésebb a délutáni időpont, amikor nagyobb létszámmal, s hatékonyabban tudunk az emberek rendelkezésére állni. Támogatóinknak köszönhetően idén 400 adag finomsággal készülünk: túró rudival, üdítővel és kakaós csigával.” Tavaly már 400 adag uzsonna fogyott el (Fotó: Pallagi Zsuzsanna) Eleinte 50-100 adag finomsággal készült a klub, ám az érdeklődés olyannyira megnőtt, hogy tavaly már három óra leforgása alatt elfogyott a bekészített 400 adag. Ez azt is mutatja, hogy évről-évre egyre többen pattannak nyeregbe és választják mindennapi közlekedési eszköznek a kerékpárt. A cikk foyltatása elolvasható az alábbi linkre kattintva:https://fmc.hu/2020/09/08/szeptember-9-en-uzsonnara-hivnak-a-fehervari-kerekparos-aktivistak/

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.