Ma Dezső névnap van.
2026. 05. 23., szombat
Székesfehérvár most: 17°C, borús égbolt

AFKC: újabb hazai vereség

10 hónap utána Dunaújváros ellen nyert először bajnoki meccset az Alba FKC. Akkor azt gondolhattuk, vége a vesszőfutásnak, visszatérhet a győzelem útjára a fehérvári női kézilabda csapat. Rosszul gondoltuk. Az utóbbi három NB I-es találkozóját egyaránt elbukta Deli Rita együttese, ráadásul ebből kettőt hazai pályán jó erőkből álló, ám korántsem félelmetes középcsapatok, a Vác és a Mosonmagyaróvár ellen.

Utóbbi találkozón, tegnap este, az első félidőben már 4 góllal is vezetett az AFKC, sőt a második játékrész elején is még előnyben volt. Ezt követően aztán újra jött a rengeteg technikai hiba és rossz megoldás, ezzel együtt az újabb – 31-27-es – vereség. A hat gólig jutó Triscsuk és Temes, valamint a 4 találatot szerző Szarka teljesítménye volt megfelelő, a többiek gyengén játszottak. Szeptember 24-én, csütörtökön a Boglári Akadémia fiataljainak otthonában, majd 27-én hazai pályán a Kisvárda ellen szinte kötelező lesz a győzelem, ellenkező esetben már kijelenthető, hogy ez a gárda reálisan már nem a középmezőnybe, hanem a kiesés ellen küzdő csapatok közé tartozik.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.