Újabb rekortán borítású futópályával gazdagodott Székesfehérvár közössége: a tegnapi napon Révész Máriusz, a Miniszterelnöki Kabinetiroda aktív Magyarországért felelős kormánybiztosa és dr. Cser-Palkovics András polgármester adták át az Országos Futópálya-építési Program keretében elkészült pályát a Halesz ligetben. A több mint 57 millió forintos, ötven százalékos önkormányzati önrésszel készült beruházás átadásán jelen voltak dr. Dienesné Fluck Györgyi, Dr. Horváth Miklósné és Deák Lajosné önkormányzati képviselők, a pályát Kaufer Tamás és futótársai avatták fel.
Régi vágya teljesült a székesfehérvári szabadidősportolóknak, hiszen a Bregyó és a Túrózsáki szabadidőparkok után a Halesz ligetben is átadták az egy kilométer hosszú, sprintszakaszokkal gyorsított rekortán pályát, amely a Szabadidősport-eseményszervezők Országos Szövetsége és a Miniszterelnöki Kabinetiroda aktív Magyarországért felelős kormánybiztosa által meghirdetett Országos Futópálya-építési Programban leadott fehérvári nyertes pályázatnak köszönhetően épülhetett meg. Az eseményen Révész Máriusz, a Miniszterelnöki Kabinetiroda aktív Magyarországért felelős kormánybiztosa elmondta, hogy a Kormány azt a célt tűzte ki maga elé, hogy 2030-ra a világ legélhetőbb országai közé tartozzon Magyarország. Az oktatási és egészségügyi fejlesztések mellett ezen cél eléréséhez a mindennapi minőségi élet, sport és szabadidős tevékenységek támogatását is megkezdték. Elindult például a turistaház-rekonstrukciós program, amely nyomán ma már számos ilyen ház felveszi a versenyt osztrák és szlovák társaival is. Újrafestették a kerékpár-túraútvonalakat és a teljes Kék Kör megújult, valamint számos kilátó is épült. „Nagy előrelépés történt a kerékpárutak tekintetében is, soha ennyi nem épült Magyarországon egyidőben, mint most. Mindezek mellett próbálunk a városokon belül is előrelépni: számos programot hirdettünk meg, amelyek közül kiemelkedik az Országos Futópálya-építési Program. Itt, Székesfehérváron is az egykilométeres pálya megépítésének 50 százalékát támogatta az állam.” A kormánybiztos úgy fogalmazott: hiába a kormányzati támogatás, ha nem párosul mellé elkötelezett önkormányzati fellépés – szerencsére mindez Székesfehérváron megvan. A futókör fontosságáról elmondta, hogy egy felmérés szerint a heti összesen 2,5 óra sporttevékenység átlagosan több mint négy évvel növeli az emberek egészségben eltöltött éveinek számát, így ha csak 200 szabadidősportoló használja majd rendszeresen a futókört, akkor is adtak több mint 800 évnyi „egészséget” a városnak. A Halesz liget a város egyik legnagyobb szabadidőparkja, nagyon sokan járnak ki futni vagy sétálni, és játszótér, illetve fitneszjátszótér is szolgálja a mozogni vágyókat, a fehérvári családokat. Székesfehérvár Önkormányzata évekkel ezelőtt az Arconic-kal közös beruházásban hozta rendbe a Halesz ligetet, ahol mosdót, ivókutat és megfelelő pályavilágítást is kialakítottak a szabadidő aktív eltöltéséhez, így a helyszín már előzetesen is megfelelt az összes pályázati kiírásnak. Dr. Cser-Palkovics András azt mondta, ahogy eddig is, úgy ezután is örömmel vesz részt a város ehhez hasonló pályázati lehetőségek kihasználásában. „2010-ben arra is szövetkeztünk, hogy minden városrészben megteremtsük a sportolás lehetőségét. Jó minőségben, szép környezetben tölthetik a szabadban az idejüket a fehérváriak már a Túrózsáki úton, a Bregyóban, a Palotavárosban és a Haleszban is. Azt gondolom, nem kell megmagyarázni senkinek, hogy ehhez a fejlesztéshez miért a Haleszt választottuk. Izgalmas egykilométeres pályát tudtunk építeni úgy, hogy egy fát sem kellett kivágnunk hozzá.” – emelte ki a polgármester, aki hozzátette még, hogy a pályázatával azt is vállalta az önkormányzat, hogy a megépült futókörhöz kapcsolódóan évente 4 szabadidős rendezvényt szervez a mozogni vágyók számára. Az új pálya az országos, szabadidősportot támogató program keretében, 57,277 millió forintból épült meg, amelynek az 50 százalékát a program, a fennmaradó részt pedig a város biztosította. A Városgondnokság szakemberei rekortán burkolatú, 1004 méter hosszú, 1,2 méter széles futópályát építettek, amely 100 méter hosszú egyenes szakaszaival kiváló helyszíne lesz a rövidtávú sprintedzéseknek is. A pályát hivatalosan Kaufer Tamás fehérvári futó és edzőpartnerei avatták fel Révész Máriusszal közösen. A tiszteletkör után a futó úgy fogalmazott, hogy az izgalmas és érdekes vonalvezetésű pályán igazán magas minőségben sportolhatnak ezentúl a fehérvári futók. „A Haleszben eddig is remek volt futni, hiszen a street workout pálya használatával kiválóan kombinálható volt egy-egy salakos futóedzés, ami most már ezzel a nyáron is árnyékos rekortán pályával egészült ki. Azt gondolom, még 10 vagy akár több kilométer teljesítése sem lesz unalmas itt.” Bár a Halesz helyszíne előzetesen megfelelt minden pályázati feltételnek az Önkormányzat mégis úgy döntött, hogy a meglévő közvilágítás mellé pályavilágítást is épít, hogy a mozogni vágyók éjjel-nappal biztonságosan használhassák a pályát. Az összesen 30 millió forint összértékű beruházást szintén a Városgondnokság végzi.