Ma Júlia névnap van.
2026. 05. 22., péntek
Székesfehérvár most: 19°C, tiszta égbolt

Vörösmartys tanulók sikere a faipari szakmai versenyen

A Vörösmarty Mihály Technikum és Szakképző Iskola tanulói is részt vettek a Sopronban megrendezett faipari szakmai versenyen. A fehérvári diákok szép eredménnyel tértek haza, öregbítve ezzel iskolájuk és a város jó hírnevét.

A Soproni Egyetem Simonyi Károly Műszaki, Faanyagtudományi és Művészeti Kara ötödik alkalommal rendezte meg a Meghívásos Faipari Szakmai Versenyt azzal a céllal, hogy hozzájáruljon a faipari szakiskolák képzésének sikerességéhez, illetve bekapcsolja a bázisiskolákat az intézmény életébe. Az egyetem csapatával együtt 11 résztvevői csoport indult a megmérettetésen, köztük két csapattal a székesfehérvári Vörösmarty Mihály Technikum és Szakképző Iskola.

A kétnapos szakmai rendezvényen a csapatok elméleti és gyakorlati tudásukról adtak számot. A nyitórendezvényt követően a versenyzők egy órát kaptak az írásbeli feladatsor megoldására, ezután négy helyszínen, 10-10 percben kellett gyakorlatias elméleti feladatokat megoldaniuk és szakszerűen előadniuk. Fel kellett ismerniük egy korszerű nyílászáró szerelvényeit, meg kellett magyarázniuk annak szerelését, működését, majd faipari megmunkáló szerszámok ismeretéről, fafajok felismeréséről, valamint ragasztóanyag-ismeretből is bizonyítaniuk kellett hozzáértésüket. Ezzel párhuzamosan zajlott a gyakorlati feladat kivitelezése is. A mezőny erős volt, mivel egyetemisták és technikusok is részt vettek a versenyen. A vörösmartys csapatok a 4. és a 10. helyen végeztek.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.