Kimondottan gyakorló szakembereknek szóló iparvállalati műszaki menedzser/szakközgazdász mesterképzés indul Székesfehérváron. A magyar felsőoktatásban unikális képzés a Budapesti Corvinus Egyetem Székesfehérvári Campusa, az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kara és a velük szoros partnerségben működő vállalatok együttműködésével jött létre. A négy féléves, levelező kurzusra FEBRUÁR 15-IG lehet jelentkezni, a beiratkozás után február 26-27-én indul az oktatás. A részleteket online sajtótájékoztatón ismertették.
A kimondottan az iparvállalati környezetre szabott képzés olyan programot ajánl bármely ipari vállalatból érkező középvezetők részére, akik vezetővé szeretnének válni szakterületükön, vagy már meglévő vezetői pozíciójuk szakmai kompetenciáit szeretnék továbbfejleszteni. A képzésben részt vehetnek a bármilyen gazdasági és/vagy műszaki alap-, illetve mesterképzéses diplomával rendelkező, már gyakorló munkavállalók. A gazdasági szakemberek iparvállalati műszaki szakközgazdász diplomát, míg a műszaki területről érkezők iparvállalati műszaki menedzser diplomát kapnak, fontos azonban, hogy csak a megnevezés más, a tananyag ugyanaz lesz.
A magyar felsőoktatásban egyedülálló mesterképzés a Budapesti Corvinus Egyetem Székesfehérvári Campusa, az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Kara és a velük szoros partnerségben működő nagy iparvállalatok együttműködésével, Székesfehérvár Önkormányzatának koordinálásával jött létre – hangzott el az online sajtótájékoztatón.
Dr. Cser-Palkovics András polgármester és Mészáros Attila alpolgármester köszönetüket fejezték ki az egyetemek és a gazdasági szereplők újabb, szoros összefogásáért, együttműködéséért. Elhangzott, kifejezetten alulról szerveződően, vállalati igény alapján fogalmazódott meg a képzés iránti igény. A mai világban nagyon komplex tudásra van szükség, nem lehet kizárólag egy tematikában otthon lenni a technológiai, a gazdasági és a pénzügyi ismeretekben. Sokkal átfogóbb tudással, információs háttérrel, szaknyelvi ismerettel kell rendelkezni, kombinálni kell a technológia, mérnöki, informatikai, gazdasági és közgazdaságtani ismereteket. Erre képesnek kell lenni felső- de akár középvezetői szinten is.
Dr. Mezőszentgyörgyi Dávid, a BCE Székesfehérvári Campusának rektori megbízottja hangsúlyozta, intézményük átalakult, immár alapítványi formában működik, amely biztosítja a rugalmas alapot az új típusú képzéshez. Létrehozásában fontos szerepe volt a székesfehérvári, regionális, illetve nemzetközi vállalati igényeknek. A gazdaság szereplői oktatással, helyszín biztosításával és folyamatos monitorozással támogatják a képzést.
Dr. Fehér Péter, a BCE Executive Degree Programokért és Szakirányú Továbbképzésekért felelős dékánja arról beszélt, hogy a mesterképzés kifejezetten a gyakorló szakembereknek szól. Azokra koncentrálnak, akik már dolgoznak, van munkatapasztalatuk és fejlődni szeretnének. Fontos, hogy az elsajátított tudás gyors gyakorlati hasznosíthatósággal rendelkezzen. A képzésben résztvevők között komoly szakmai közösség jöhet létre.
Prof. Dr. Györök György, az ÓE AMK dékánja arra hívta fel a figyelmet, hogy a két együttműködő felsőoktatási intézmény egymástól függetlenül és egymás szándékait erősítve egyetlen alapvető célt szolgál, nevezetesen a piacképes tudás átadását. A mesterképzés iránti igényt a székesfehérvári ipari szereplők fogalmazták meg, és tananyag kialakításában is tevőlegesen részt vettek. A képzés olyan tantárgyakat tartalmaz, melyek nevei már beépültek a hétköznapi életünkbe, például ipar 4.0, mesterséges intelligencia, virtuális valóság. Fontos a tudás élményszerű, eredményorientált átadása.
Dr. Pogátsnik Monika, az ÓE AMK oktatási dékánhelyettese elmondta: a képzés levelező formában zajlik négy féléven keresztül. A JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ 2021. FEBRUÁR 15. (!!!), a beiratkozás várhatóan február 20-án lesz, a képzés pedig február 26-27-én indul. Jelentkezni nem a hagyományos E-felvételin keresztül, hanem sokkal egyszerűbben, egy online felületen lehet.
A képzés önköltséges, egy félév 495.000 forint, amelyre állami finanszírozás nincs, de vállalati ösztöndíjjal támogatható. Dr. Cser-Palkovics András polgármester záró gondolataiban hozzátette, a nagyvállalati szektor várhatóan meg tudja oldani a költségtérítést, azonban a KKV-szektorban Székesfehérvár Önkormányzata kész átgondolni egyfajta ösztöndíj jellegű támogatási formát, ha erre igény mutatkozik.