Pénteken került sor Székesfehérváron a szociális intézményekben a dolgozók és az ellátottak beoltására: a Kossuth Zsuzsanna Szociális Intézményben, a Kríziskezelő Központban és a Frim Jakab Képességfejlesztő Szakosított Otthonban összesen 400-an kapták meg a koronavírus elleni vakcinát. Két hete a szükséges járványügyi óvintézkedések betartása mellett megtörténtek a fertőtlenítések az idősotthonokban, a Városgondokság közreműködésével. Ezután megkezdődhetett az új ellátottak felvétele a szabad férőhelyekre a Rákóczi úton, a Hosszúsétatéren, Feketehegy-Szárazréten és Maroshegyen, az előírt egészségügyi teszteléseket, vizsgálatokat követően.
Pénteken zajlott a szociális intézményekben dolgozók és az ellátottak beoltása: a nap folyamán majdnem négyszáz főt oltottak; a második vakcinát 21-28 napon belül kapják meg az oltottak. Ez a Kossuth Zsuzsanna Szociális Intézményben 227 főt, ebből 86 dolgozót és 141 ellátottat jelent. Zimmermann Tímea, a demens osztály vezető ápolója azt mondta, az oltástól az egészség védelme mellett azt várják, hogy újra visszatérjen az élet az intézménybe: a hozzátartozókkal való kapcsolattartás a dolgozók és a lakók számára is megkönnyíti, szebbé teszi a mindennapokat. A magas átoltottsági arány sokat jelent a vírusjárvány elleni további védekezésben, a dolgozók beoltatása pedig fontos ösztönző példa a lakóknak és a város lakosságának is, fejezte ki a vezető ápoló. A Kríziskezelő Központban 136 fő vállalta a védőoltás beadatását: 42 dolgozó és 94 ellátott. Zsabka Attila, a központ vezetője azt mondta, hogy elégedett a magas jelentkezési aránnyal. A beoltottakat a továbbiakban nem kell majd tesztelni, illetve nem lesz szükség a hat napos izolációra sem a hajléktalanok ellátásában. Az eltelt egy évben teljesen megváltoztak a mindennapok, a beoltást követően kiderül, mit lehet visszahozni a vírus előtti működésből. A Frim Jakab Képességfejlesztő Szakosított Otthonban 12 dolgozóval és 18 ellátottal összesen 30 főt oltottak be pénteken a kórház dolgozói.
Két hete megtörténtek a fertőtlenítések a város idősotthonaiban. Az intézkedés a járványügyi óvintézkedések szigorú betartása mellet zajlott: az ellátottakat egy fűthető sátorba költöztették ki a szakemberek az intézmény negatív teszttel rendelkező kollégáival, majd a Városgondnokság fertőtlenítő egysége elvégezte a munkát. A lakókat másfél órás alapos szellőztetés után vitték vissza szobáikba. A fertőtlenítést követően van rá lehetőség, hogy a hatósági engedélyek birtokában a Kossuth Zsuzsanna Szociális Intézmény Idősek Otthonaiban új ellátottakat vegyenek fel a szabad férőhelyekre. A férőhelyek elfoglalásának feltétele 2 negatív PCR teszt a felvételt megelőző 5 napon belüli, legalább 48 órás időkülönbséggel, két alkalommal elvégzett molekuláris biológiai vizsgálat; illetve negatív széklettenyésztés. Az új lakókat az intézmény orvosa megvizsgálja, áttekinti az orvosi dokumentációkat, majd 10 napig elkülönítve figyelik meg őket, nem produkálnak-e koronavírus-tüneteket – ezután foglalhatják el helyüket az otthonban.