Ma Konstantin névnap van.
2026. 05. 21., csütörtök
Székesfehérvár most: 23°C, tiszta égbolt

Ködbe veszett a Vidi újabb botlása

Zsinórban a harmadik mérkőzésén maradt győzelem nélkül a labdarúgó NB I-ben a MOL Fehérvár FC. Márton Gábor együttese tegnap este a Mezőkövesddel játszott vérszegény 0:0-át, így még távolabb került a bajnoki címtől, a listavezető Ferencvárostól.

Mondhatni, a meccsre jellemző ködös időjárásból merítkezve: ködbe vesztek a fehérvári remények… Nem mintha egyébként sok sansza lett volna befogni a címvédőt a piros-kék egyletnek, dacára annak, hogy a zöld-fehérek is szezonbeli mélypontjukon vannak. Gyakorlatilag a 90. percben találta el először a meccsen a Vidi a kövesdi kaput, s csak az utolsó 5-6 percben nyújtott olyan teljesítményt, amelyből arra lehetett következtetni, hogy ezt a meccset valóban meg akarja nyerni. Innentől kezdve Márton Gábor „az akarással, hozzáállással nem volt baj” című nyilatkozata igencsak hiteltelen, mint ahogy a vezetőké is, akik képtelenek levonni a megfelelő konzekvenciákat saját maguk és az általuk szerződtetett stáb és játékosállomány tekintetében. Mindaddig, amíg ez az állapot marad, s nem lesz valódi rendrakás a fejekben a klubvezetőknél valamint a szakmai irányítóknál, addig érdemi változás nem várható. Addig maradnak a minden fehérvári focidrukker számára már roppant unalmas ezüstérmek. Ennek a csapatnak, ennek a klubnak a lehetőségei ennél sokkal jelentősebbek, ezért nem kell majd azon csodálkozni, ha az esetleges enyhítést követően sem lehet majd az igazi fanatikusokon kívül sok szurkolót látni a Sóstón. Az alibizésre és magyarázkodásra az igazi szurkolók nem kíváncsiak. A vak is látja, hogy ennek a csapatnak teljesen meg kell újulnia, középszerű légiósokkal, Pintókkal, Zivzivadzékkal és Alefekkel semmivel sem lesz beljebb a gárda, az ő szintjükön vannak fiatalok az utánpótlásban, akkor már inkább nekik kell játszaniuk. Szóval alaposan fel kell frissíteni a keretet, az önelégült és fásult játékosok helyett harapós, küzdeni tudó és arra hajlandó focisták kellenek, miként a szakmai vezetés élére is új „fazonszabász” kell, olyan, aki mindamellett, hogy tudja motiválni a játékosokat, megvan a kellő tekintélye is, akinél nem fordulhat elő ennyi lötyögés, alibizés. Ha ezeken a területeken rend van, jönni fognak az igazi eredmények. Ha nem, akkor maradnak a semmitmondó ezüstök és az egy helyben toporgás.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.