2-0-ra legyőzte legnagyobb honi riválisát, a MOL Fehérvár FC-t a Ferencváros a labdarúgó NB I (OTP Bank Liga) 20. fordulójában, így 16 pontos előnye birtokában már bajnoknak tekinthető. Persze a „matek” még ad esélyt a Vidinek, de a mutatott összprodukciója, amit ebben az idényben kitett a gyepre, semmiképpen sem. Az a csapat, amely lehetőségeihez, valós tudásához képest 20 mérkőzésből csak két-három találkozón nyújtja azt, amire képes, az nem is érdemel többet.

Teljesen egyértelmű, hogy Márton Gábor megbukott a fehérvári kispadon, mint ahogy az a vezető (vezetők), akik az ő személyében látták az előrelépést és nem vonták le időben a megfelelő konzekvenciákat. Az első félidőben Petrjak hamar megszerezhette volna vezetést a Vidinek, ám ajtó-ablak helyzetben az ötös jobb sarkáról a jobb alsó sarok mellé lőtt. Ezt követően Rockov kapitális hibájából majdnem a Fradi kapott ajándékot, de ebből még nem lett gól. A 12. percben már igen, Uzuni szép megoldása meghozta a vezetést a listavezetőnek, 1-0! A folytatásban kényelmesen irányította a játék menetét a zöld-fehér alakulat, hagyta, hogy nyomjon a fehérvári gárda, amit meg is tehetett, mert a meddő mezőnyfölény kevés volt, ha pedig a kapu közelébe kerültek a piros-kékek, akkor rossz döntéseket hoztak. Bamgboye és Pinto komoly ziccerben hibázott, de a másik odlalon is volt lehetősége Bolinak. Nem vállalt elég kockázatot Márton Gábor együttese, holott az égvilágon semmiféle vesztenivalója nem volt 16 pontos hátrányban… A második félidőnek sem úgy ment neki a Vidi, mint akinek minden mindegy és megmutatja, mit tud, továbbra is az óvatos, sok passzos, körülményes játszadozás folyt, ami ideális volt az FTC-nek, mivel nem kellett széthajtania, szétfutnia magát ahhoz, hogy védje előnyét. Márton nem változtatott, holott az öt cserelehetőség okán bátran belenyúlhatott volna a meccsbe. Szépen csordogált a rangadó, a Ferencváros nem nagyon akart erőlködni – érthetően -, a MOL Fehérvár pedig éppen erőlködött, csak nem ment vele semmire. Lassú, kiszámítható volt a játéka, egyáltalán nem érződött, hogy ha most is kikap, végképp oda a bajnoki cím. Lőn csoda: Márton a 60. percben becserélte a Vidi valaha volt egyik legeredményesebb támadóját, Nikolicsot, aki Bolla helyett érkezett, azaz védő helyett állt be csatár. Még szét sem nézett a pályán, amikor Boli labdájával Tokmac kilépett, a s be is lőtte a ziccert, 2-0! Egy újabb gyors kontra, újabb gól, újabb rossz helyezkedés a piros-kékek részéről. Már végképp nem volt mit veszíteniük a látogatóknak, de a bátor, ellentmondást nem tűrő játék, a helyzetek nem jöttek. Itt már talán azon gondolkodott Márton Gábor, hogy merre vezethet az útja Fehérvárról, mert vele nemhogy nem került közelebb a nagy riválishoz a Vidi, akkora hátrányt szedett össze a bajnokság hajrája előtt, amekkora az elmúlt években nem volt. Neki is, és az őt Fehérvárra hozó vezetőknek is le kell vonniuk a konzekvenciát és már ebben az idényben el kell kezdeniük felépíteni a következő szezon csapatát. Mindezt új edzővel, frissített kerettel és alkalmas, fehérvári érzelmű vezetőkkel, nem zsoldosokkal. Mert ők egyszer csak veszik a kalapjukat, s elmennek, maguk mögött hagyva minden negatívumot, amit összehoztak. Nem az a baj, hogy a Vidi megint nem tudja visszaszerezni a bajnoki címet a Ferencvárostól, hanem ahogy nem tudja. Ahogy elszórja a kisebb csapatok ellen a pontjait, ahogy hozzááll ezekhez a meccsekhez (sehogy), legtöbbször lélektelenül lézengve, öregurasan passzolgatva vagy éppen sértett durcás gyerekként értékelhetetlen produkciót a gyepre téve. Mindezeket nyugodtan leírhattam, mert gyakorlatilag semmi sem történt a pályán, azon kívül, hogy Rus Adrián második sárgájával hamar „bekérte magát” a zuhany alá a játékvezetőtől. A Fradi gond nélkül őrizte előnyét, emberfórban sem erőltette a támadásokat, a Vidi pedig semmit sem tett legalább az önbecsüléséért, a szurkolóiért. Persze, minek is, ha ezt megengedheti magának, nem csak most, folyamatosan. Mindeközben Bamgboye révén a 76. minutumban először eltalálta a kaput, majd egy ajtó-ablak ziccert is sikerült elpackáznia, hogy aztán egy bal oldali beadásnál ne találja el fejjel a labdát öt méterről, de ez már nem osztott, nem szorzott. Az, hogy az öt cserelehetőségéből Márton mindössze kettőt használt ki, el is árulja azt, mennyire volt tehetetlen a kispadon.