Ma Konstantin névnap van.
2026. 05. 21., csütörtök
Székesfehérvár most: 18°C, kevés felhő

Éremeső a félév első Rock ‘n’ Roll területi versenyén

Két arany, öt ezüst és három bronzérem gazdagította a KID Rock and Roll SE táncosainak gyűjteményét a félév első területi versenyén. A fiatalok következő versenye az OB lesz, melyre jövő héten kerül sor.

Több, mint négy hónap után újra megmutathatták tudásukat a rocky szerelmesei a KID Rock and Roll SE által szervezett rendezvényen. A Dunántúli Akrobatikus Rock ‘n’ Roll Táncverseny egyben a félév első területi versenyét is jelentette. A zárt kapuk mögött zajló programon a házigazda kilenc formációja és egy párosa táncolt döntőt. „Csodálatos bemutatókat láthattunk, mindenki fantasztikus produkciót mutatott be!” – lelkendezett Bondor Virág, a KID Rock and Roll SE elnöke – „A dunántúli egyesületek jelenlévő táncosai minden formációt és párost egyaránt biztattak, és támogattak egyesületi hovatartozástól függetlenül. Ezzel is megmutatták azt, hogy mindannyian egy összetartó közösség részei vagyunk, ahol segítjük a másikat. Erre pedig ezekben a nehéz időkben igencsak nagy szükség van!” Mindenki csodálatos produkciót mutatott be a félév első területi versenyén (Fotó: Bondor Virág) A KID Rock and Roll SE sportolói az alábbi eredményeket érték el a Táncversenyen: A cikk folytatása elolvasható az alábbi linkre kattintva:https://fmc.hu/2021/03/16/fehervari-sikerek-eremeso-a-felev-elso-rock-n-roll-teruleti-versenyen/

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.