Ma Konstantin névnap van.
2026. 05. 21., csütörtök
Székesfehérvár most: 18°C, kevés felhő

Nettó 50 ezer forintot kapnak a szociális szektor dolgozói

Egyszeri pluszjuttatást kapnak a város fenntartásában működő szociális intézmények – Kossuth Zsuzsanna Szociális Intézmény, Frim Jakab Képességfejlesztő Szakosított Otthon, Kríziskezelő Központ – dolgozói Székesfehérváron. Az Önkormányzat így kívánja kifejezni köszönetét kitartásukért, a járványhelyzetben folyamatosan tanúsított helytállásukért. Összesen 268 személy részesül fejenként nettó 50 ezer forintos jutalomban a márciusi bérrel együtt. A részleteket közösségi oldalán osztotta meg dr. Cser-Palkovics András polgármester.

„Kedves Fehérváriak! Immár több mint egy éve tart a járványhelyzet. Mindannyiunk életét érinti ez a rendkívüli időszak, mindenkinek van feladata benne. Ezúttal a szociális szektort szeretném külön is kiemelni, akik fokozottan nehéz terhelés mellett végzik munkájukat, és bár mindannyian megkapták már a védőoltást, többségük már a másodikat is, a szellemi, fizikai teher a járvány méretei miatt aligha csökkent. Többször megköszöntem már a fehérvári közösség nevében az emberfeletti teljesítményt, most pedig egy egyszeri pluszjuttatás biztosításával is szeretnénk kifejezni hálánkat a városi fenntartásban működő intézmények dolgozóinak. A Kossuth Zsuzsanna Szociális Intézményben, a Frim Jakab Képességfejlesztő Szakosított Otthonban és a Kríziskezelő Központban összesen 268 kollégát érint ez a döntés. Személyenként nettó 50 ezer forintot biztosítunk számukra (a részmunkaidős kollégák számára arányosan csökkentett összeggel), ami a járulékokkal együtt összességében 23 millió forintot tesz ki. A jutalmat a márciusi bérekkel együtt fizeti ki az önkormányzat. Példaértékű, ahogy a szociális intézményeinkben dolgozók helytállnak! Soha nem felejtem el, amikor a tavaszi járványhullámban megszületett a videótelefon ötlete, hogy a családjuktól hónapok óta elzárt idősek legalább ezen keresztül lássák-hallják szeretteiket, mint ahogy az a téli nap is emlékezetes, amikor a Kríziskezelő udvarán átadtuk a mobilkontéreket, hogy a fedél nélkül élők a nagy hidegben fedett helyre mehessenek anélkül, hogy a bent élőket a járványhelyzetben veszélyeztetnék. A Frim Jakab Otthon lakóinak ablakon keresztüli intégetése is nagyon megható volt, amikor az intézménybe látogattam, de a biztonság kedvéért mi az udvaron voltunk, ők pedig az épületben maradtak. A sort pedig még hosszan folytathatnám… Köszönöm szakembereinknek az emberségüket, kitartásukat és szakmai munkájukat!”

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.