Ma Konstantin névnap van.
2026. 05. 21., csütörtök
Székesfehérvár most: 17°C, kevés felhő

Tavaszköszöntő és Nyuszitúra a Velencei-hegységben

Továbbra is szüneteltetik a csoportos túrákat és egyéb nagylétszámú szabadidős programokat a természetjáró szervezetek a járvány miatt. A Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület hagyományos tavaszköszöntő túrája is elmarad a Velencei-hegységben, ugyanakkor ezt és még három másik túrát „instant” formában, megadott időintervallumon belül is lehet majd teljesíteni. Arra sarkallnak mindenkit, hogy aki csak teheti, egyéni szervezésben mozduljon ki otthonról, és töltse idejét a szabadban!

A jelenlegi járványügyi helyzet miatt, és az aktuális kormányrendelet szerint továbbra sem megengedett a csoportos túrák, vagy egyéb nagylétszámú szabadidős programok szervezése. Ugyanakkor az egyéni szabadidős sporttevékenység megengedett, és az egy háztartásban élők is kirándulhatnak együtt. Ilyen esetben nem kell maszkot viselni, de be kell tartani a másfél méteres védőtávolságot a családtagok között is – hívta fel a figyelmet Asbóth Katalin, a Gyöngyvirág Természetbarát Egyesület elnöke. Elmondta, hogy egyelőre ők sem tudnak gyalogtúrákat meghirdetni, de a túravezetőik fejben már készülnek, vannak ötleteik, elképzeléseik, csak arra várnak, hogy a járványügyi helyzet javuljon, és elkezdhessék a szervezést. Reményeik szerint erre május vége, június eleje környékén kerülhet sor. A hagyományos áprilisi eleji Tavaszköszöntő és Nyuszitúrát – ami az egyik legnagyobb létszámú és rendkívül népszerű program – sem tudják megrendezni. Azonban a túrát úgynevezett „instant” formában, egyénileg lehet majd teljesíteni április 1-18. között. Az útvonalon nem lesznek hagyományos ellenőrzőpontok, hanem különböző, a helyszínen megválaszolható kérdésekre kell felelni a letölthető gps track alapján lejárható útvonalon. A Tavaszköszöntőn kívül még három népszerű túrája van a Gyöngyvirágosoknak. Remélik, hogy ezeket a hagyományos keretek között már meg tudják rendezni, de itt is lehetőséget adnak az egyéni, instant teljesítésre az alábbi időpontokban:

Velence (Velencei-hegység) 05.21. – 06.06.
Spartacus (Visegrádi hegység) 06.04. – 06.20.
Vértesi barangolás (Vértes) 06.25. -07.11.

A részletek a szervezet honlapján (www.gyongyvirag-te.hu), illetve a Facebook-on lesznek olvashatók. Asbóth Katalin szerint fontos, hogy egyéni szervezésben, a családdal, biztonságos körülmények között minél több időt töltsünk a szabadban, a természetben. „Igaz, hogy sokkal nagyobb élmény társaságban tenni mindezt, de a jelenlegi helyzetben talán még nagyobb szükségünk van arra, hogy aki teheti, kimozduljon a lakásból. Fontos, hogy kicsit kiszabaduljunk a városi légkörből a szó szoros és átvitt értelmében is, hiszen a természetben „átmoshatjuk” a tüdőnket és a lelkünket egyaránt! Mindenki megtapasztalhatja, hogy fizikailag egy kicsit elfáradva, de lelkileg felfrissülve térhetünk vissza otthonainkba.” – fogalmazott a szervezet elnöke.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.