2021 az Önkéntesség Magyarországi Éve. A nagyszabású rendezvénysorozat nyitóeseményét Székesfehérvár támogatásával rendezik meg, köszöntőt mond Rácz Zsófia fiatalokért felelős helyettes államtitkár és dr. Cser-Palkovics András polgármester. Az online konferenciát a város honlapján lehet majd követni 10 órától.
11 civil szervezet kezdeményezésére rendezik meg 2021-ben az Önkéntesség Magyarországi Évét: a lakosság nagyobb arányú bevonása, a vállalatok részvétele, valamint az adományozók mozgósítása és az önkéntesek megünneplése céljából. A rendezvénysorozat nyitóeseményét Székesfehérvár Önkormányzatának a támogatásával rendezik meg online március 25-én, csütörtökön 10 órától.
A konferenciát Rácz Zsófia fiatalokért felelős helyettes államtitkár és dr. Cser-Palkovics András polgármester nyitják meg. Az előadások témái között szerepelnek az „Önkéntesség Magyarországon 2018” című kutatás eredményeinek és Székesfehérvár Önkéntes programjának a bemutatása, a vállalatok közösségért vállalt szerepe vagy az önkéntesség mint új lokalizmus, illetve a résztvevők megismerhetik az Önkéntesség Hollandiai Éve 2021 programot is. A rendezvényt kerekasztal-beszélgetések zárják a közösségi szolgálat helyzetéről, illetve a vállalati önkéntességről. A rendezvény házigazdái Miklósa Erika, Kossuth-díjas opera-énekesnő és Gundel Takács Gábor műsorvezető, sportriporter lesznek.
Az eseményt a város honlapján, a www.szekesfehervar.hu/elo oldalon követhetik az érdeklődők.