Ma Konstantin névnap van.
2026. 05. 21., csütörtök
Székesfehérvár most: 15°C, szórványos felhőzet

Ifjú kócsagőrök kerestetnek!

Ifjú kócsagőröket keres a Duna-Ipoly Nemzeti Park Természetvédelmi Őrszolgálata is. Az Ifjú Kócsagőr Programba, amely az Agrárminisztérium, a 10 Nemzeti Park Igazgatóság, valamint a Fürge Diák Iskolaszövetkezet együttműködésének eredményeként jött létre, olyan 18 és 24 év közötti fiatalokat keresnek, akik elhivatottak a természetvédelem iránt, és elmélyítenék tudásukat gyakornokként egy természetvédelmi őr mellett. Jelentkezni április 22-ig lehet!

Az Agrárminisztérium a 10 hazai Nemzeti Park Igazgatóságával, valamint a Fürge Diák Iskolaszövetkezettel közös karrierprogramjába – az immár kilencéves Ifjú Kócsagőr Programba – hirdet felvételt. A jelentkezőknek lehetőségük nyílik arra is, hogy a Duna-Ipoly Nemzeti Park természetvédelmi őrei mellett teljesítsenek szolgálatot, ahol megismerkedhetnek a természetvédelem gyakorlati feladataival. „A te jelentkezésedet várjuk, ha 18 és 24 év közötti vagy, ha elhivatott vagy a természetvédelem iránt, és ha szívesen elmélyítenéd tudásodat gyakornokként egy természetvédelmi őr mellett! A programban való részvétel önkéntes munkát jelent, mely a tapasztalatszerzést célozza meg, jövedelemszerzési lehetőséggel nem jár.” – írják a toborzóban. A programban való részvétel mindenkitől kellő szakmai elhivatottságot, önállóságot, kreativitást, jó kommunikációs készséget, átlagon felüli kitartást és megfelelő állóképességet kíván. A felvételnél előnyt jelent, ha a jelentkező rendelkezik szaktanári ajánlással, dokumentált szakmai múlttal, szakirányú elismeréssel, versenyeredménnyel, és igazoltan részt vesz/vett természetvédelmi egyesületek munkájában. A programban való részvétel önkéntes. A jelentkezők három helyszínt (igazgatóságot) is megjelölhetnek – így például a Duna-Ipoly Nemzeti Parkot is – ezzel is növelve az esélyét, hogy a program 50 résztvevője közé kerülhessenek. Az jelentkezéssel együtt az ajánlásokat és az igazolásokat az ifjukocsagor@furgediak.hu e-mail címre várják egészen 2021. április 22-ig! Az újdonsült kócsagőrök képzése nyáron két hét intenzív természetvédelmi őri terepgyakorlattal veszi igazán kezdetét a kiválasztott nemzeti parkban. A nyári gyakorlatot pedig nemzeti parki területi döntők zárják majd augusztus 21. és 31. között. A területi döntőben a nemzeti parkok legjobbjait választják ki, akik az országos döntőben mérhetik majd össze tudásukat. Az országos döntőt 2021. szeptember 22-24. között rendezik a Duna-Dráva Nemzeti Parkban. Legyél Te a legjobb 2021-ben, és a szakmai díj mellett zsebeld be a különleges utazást is a csehországi Podyjí Nemzeti Parkba! További információ, jelentkezés: https://www.dunaipoly.hu/hu/hir/felhivas-1?fbclid=IwAR3ZwZSJKa4ZBulRNEgL_Blj73_csOIO_-h0Zynn628Ss5yr1mhpcP_ugFI

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.