Ma Felícia, Bernát névnap van.
2026. 05. 20., szerda
Székesfehérvár most: 17°C, kevés felhő

Együtt egymásért! – a fehérvári táncosok is csatlakoztak

Együtt, egymásért! mottóval összefogott nyolc vidéki balettegyüttes, a Győri Balett felhívására. A táncosok célja, hogy együtt mutatkozzanak meg, és egymás mellett állva felhívják a figyelmet közös szenvedélyükre, életükre, a táncra! A kezdeményezéshez a Fehérvári Balett Színház is csatlakozott.

Az összefogásban a GG Tánc Eger, a Győri Balett, a Kecskemét City Balett, a Miskolci Balett, a Pécsi Balett, a Sopron Balett, a Szegedi Kortárs Balett és a Székesfehérvári Balett Színház vesz részt. Az együttesek április 26-ra, hétfőre egy közös videókollázzsal készülnek, megmutatva egyedi művészetüket, a hazai táncművészet színességét, sokoldalúságát, illetve azt, amit ők gondolnak a táncról.

Az összefogás résztvevői arra kérik a közönséget, hogy kövessék a kampányban résztvevő társulatok közösségi oldalait, és ismerjék meg jobban a táncosok művészeti munkáját. A közös videó hétfőn reggel 7 órától elérhető a Győri Balett közösségi oldalán, majd a megosztást követően a délelőtt folyamán a Fehérvári Balett Színház felületén is megtalálják az érdeklődők.

Fehérvári Hírek

Fontosnak tartjuk az adatvédelmet

Weboldalunk sütiket használ, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa. Ezek segítenek megjegyezni a beállításokat és gördülékenyebbé tenni a visszatérést. Az „Összes elfogadása” gombra kattintva hozzájárul valamennyi süti használatához.